Kínai kutatók plagizálták egy magyar matematikus szakdolgozatát

A magyar matematikusnak témavezetője küldött egy érdekes cikket, mely egy szaklapban jelent meg. A cikkről hamar kiderült, hogy a tanulmány kínai szerzői az ő 2013-ban írt alapszakos szakdolgozatát plagizálták.

  • Eduline

Molontay Roland a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Matematika- és Számítástudományi Doktori Iskolájának elsőéves doktorandusza volt 2015 decemberében, amikor a témavezetője átküldött neki egy neves szaklapban megjelent cikket, mert a címe alapján érdekesnek találta. Miután megnyitotta, és gyorsan átfutotta, hamar ismerős mondatokkal találkozott – olvasható a Qubit oldalán. A tanulmányban Molontay Roland 2013-ban írt szakdolgozatát plagizálták.

2020 áprilisára több évig tartó levelezés árán annyit sikerült elérni, hogy visszavonják a tanulmányt. Azóta több kínai újságíró is megkereste Molontayt, a csiangszui egyetemen pedig komoly büntetés várhat a plagizáló kutatókra.

 „Azonnal egyértelmű volt, hogy plágiumról van szó, még azt a részt is szó szerint vették át a szakdolgozatomból, ahol véletlenül lehagytam egy mínusz jelet. Tehát még csak nem is csaltak okosan” – mondta a jelenleg is a BME-n kutató és oktató Molontay Roland. 2015 decemberében jelezte témavezetőjének a plágium gyanúját, együtt is átnézték a tanulmányt, és úgy döntöttek, hogy jelentik az esetet a lapnak.

A visszavont tanulmány első szerzője Taj Mej-feng, a Csiangszui Egyetem professzora volt, és az egyetem képviselője elmondta, hogy egy belső és külső szakértőkből összeállított csoport fogja kivizsgálni, hogy valóban csalás történt-e.

Az továbbra is rejtély, hogy Taj és társai hogyan találtak rá Molontay Roland angol nyelven írt alapszakos szakdolgozatára. A matematikus azt is elmondta, hogy bár nyilvánvalóan zavarta a tény, hogy plagizálták az alapszakos szakdolgozatában leírt eredményeit, valahol azért jó érzéssel is töltötte el, hogy egy nagy presztízsű tudományos szaklapban látja vissza azokat, még ha nem is a saját nevén.

Ekkor szembesültünk azzal a témavezetőimmel együtt, hogy olyan eredményre jutottunk, ami nemcsak, hogy publikálható minőségű volt, de egy ekkora impaktfaktorú lap is közlésre érdemesnek tartja. Máshol, mások ezt realizálták és publikálták, még ha csak másolással is. Hát, van ilyen.

A nap sztorija: nem indult repülő, ezért hajóval keltek át az óceánon a holland diákok

Kétárbocos szkúnerükön érkeztek haza Hollandiába vasárnap azok a holland középiskolások, akik a koronavírus-járvány miatt nem tudtak repülőgéppel hazatérni Karib-tengeri tanulmányútjukról.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.