Magyar éremeső a szakmák olimpiáján

A WorldSkills világversenyen közel 69 országból mintegy 1400 fiatal szakember mérte össze a tudását 59 hivatalos versenyszámban és 3 bemutató szakmában.

Az idei WorldSkills világversenyt szeptember 10-15. között tartották a franciaországi Lyonban, amelyen Magyarországot 25 versenyző képviselte. A magyar diákok remelül szerepeltek a nemzetközi megmérettetésen, főleg az informatikusok:

  • Mrakovics Olivér a webfejlesztők versenyében aranyérmet
  • Koncsik Zsolt informatikai rendszerüzemeltetésben bronzérmet nyert.

Stefán Kornél pedig szoftverfejlesztésben lett bronzérmes, de mellette egy részverseny leggyorsabbjaként aranyérmet kapott - írja az MTI.

Rajtuk kívül a szakmájában elért kiemelkedő teljesítményéért 18 magyar versenyző kapott kiválósági érmet, így összesítésben a magyar küldöttség az előkelő tizedik helyen zárt.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a nappali képzésre járó középiskolások kicsivel több, mint fele (53 százaléka), mintegy 227 ezer diák szakképző iskolában, technikumban vagy pedig szakgimnáziumban tanul.

Az előző tanévhez képest a szakképző iskolákban tanulók száma 18 százalékkal nőtt, így már ilyen intézménybe 156 ezer fiatal jár. A szakképző iskolákban leginkább műszaki, ipari és építőipari képzések a legnépszerűbben, ezen belül a legtöbben szakácsnak (4 ezren), kereskedelmi értékesítőnek (4 ezren), hegesztőnek (3 ezren) és villanyszerelőnek (2,7 ezren) tanulnak.

A technikumi, szakgimnáziumi képzések közül  a tanulók közel kétharmada a szolgáltatás, a műszaki, ipari és építőipari területek, valamint az üzleti ismeretek, ügyvitel képzésein tanul. Ezek közül a legtöbben, 9 ezren pénzügyi-számviteli ügyintéző végzettséget szeretnének.

 

 

 

 

    Hozzászólások

    Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

    Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

    @eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu