szerző:
Eduline

Januárban még 190 iskolának volt megbízott igazgatója, ebben a hónapban több tucat az új intézményvezetőt nevezhetnek ki - írja a Világgazdaság.

©

„Februárban már több olyan iskolában is kinevezhetnek iskolaigazgatót, ahol eddig megbízott vezető irányította az intézményt” – nyilatkozta korábban a lapnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője. Marekné Pintér Aranka elmondta, 605 intézményben született döntés az intézményvezetői pályázatokról, januárban mintegy 190 helyen dolgozott megbízott igazgató.

Az év elején új pályázatokat írtak ki, 50-80-ban meg is kezdődhetett a pályáztatás, ahol februárban már lehet kinevezett igazgató. A Klik vezetője hangsúlyozta: nincs irányítatlan intézmény, az iskolaigazgató-helyettesek a működési szabályoknak megfelelően megbízással átveszik az irányítást.

„Az intézményvezetők megbízását az emberierőforrás-miniszter adja ki tantestületnek, ezzel is az igazgatói presztízst akarják emelni” – nyilatkozta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. Galló Istvánné elmondta, a tantestület véleményét is megkérdezik, de tavaly azt tapasztalták, hogy közel 100-an megfeleltek az intézményvezetői pályázati kiírásnak a tantestület támogatását is élvezve, mégsem őket nevezték ki.

A PSZ vezetője úgy véli, ennek az az alapvető oka (ezt szerinte a köznevelési államtitkár korábban kijelentette), hogy a kiválasztásnak az is fontos szempontja volt, a pályázó mennyire azonosult a köznevelési rendszer átalakításával. „Ez egy teljesen új elvárás, mivel a korábbi fenntartó önkormányzatok az innovatív, menedzserszemléletű igazgatókat részesítették előnyben” – mondta Gallóné Istvánné.