szerző:
Eduline

Több ezer diák, szülő és tanár tüntetett a minőségi oktatásért az Alkotmány utcában, a felszólalók a diákok túlterheltségére, a felsőoktatási felvételi rendszer igazságtalanságára, a tanterv átgondolatlanságára hívták fel a figyelmet. A tömeg időnként a 2012-es diáktüntetések "semmit rólunk nélkülünk" mottóját skandálták.

©

"Mindenki zseni, de ha egy halat az alapján ítélünk meg, tud-e fára mászni, egész életében azt fogja hinni, hogy idióta" - mondta a tüntetésen a Független Diákparlament egyik szóvivője, aki szerint egyentantervekkel, egyentankönyvekkel nem lehet felkészíteni a diákokat a jövőre, a mai magyar iskolában még a művészeteket és a sportot sem lehet élvezettel űzni, "ez a tegnapelőtt iskolája".

"Egyik nap még lehetett kronologikus történelematlaszból tanulni és érettségizni, másnap már nem. Egyik nap a szakgimnazisták eldönthették, akarnak-e szakmai tárgyakból érettségizni, másnap már kötelezővé tették a szakmai érettségit. Az időjárást legalább előre lehet jelezni, de az oktatásban teljes a kiszámíthatatlanság, a következetlenség" - mondta Káló Dániel, a Független Diákparlament másik szóvivője.

"Azért vagyok itt, hogy sehol ne legyen kiplakátolja az igazgatói intőt kapott diákok neve. Hogy ha elmegyek a Klikhez, ne az legyen a válasz, hogy beszéljek azzal, aki megsértette a jogaidat. Nem akarok és nem tudok egy olyan rendszer fogaskereke lenni, amely megfojt és eldob" - mondta Bradánovics Bendegúz, akit 2016-ban a kaposvári diákparlament ülésén félbeszakítottak, mert "túl kritikus" volt a felszólalása. Beszéde után az Alkotmány utcában összegyűlt tüntetők azt kezdték skandálni, hogy "nem félünk".

Mit követelnek a tüntetők?
Tizenkét pontban foglalták össze a diákok követeléseit. Többek között azt kérik, hogy töröljék el a nulladik órát, ne hosszabbítsák meg a tanévet, a középiskolákban maximum 30, az általános iskolákban 25 tanóra legyen hetente, ne rekesszék ki az oktatásból a 18 éven aluliakat.

A tüntetés szervezői szerint bármikor egyeztetnének Balog Zoltán miniszterre is, a tömeg azt skandálta ugrálva, "ki nem ugrál, Balog Zoltán, hej, hej!".

"Mi szülők azért vagyunk, hogy terelgessünk titeket? Nem, mert nem vagytok ti sem birkák, sem marhák. Csak ösztönözni, buzdítani szeretnénk titeket. Ne feledjétek, ami a gyereknek fáj, az a szülőnek is. Álljatok ki magatokért" - mondta egy felszólaló szülő, aki arról is beszélt, hogy a diákokat elnyomó oktatási rendszer helyett inkább teret kellene adni nekik. Beszélt egy tanár is, aki abban a komáromi iskolában dolgozik, ahol szégyenfalra tették az intőt kapó diákokat. Bejátszotta a World is yours című számot, a tüntetők magasba emelték világító telefonjukat.

"Normális ez?"

Egy másik felszólaló, Tóth Laura szerint a sok tanóra után kimerülten és demotiváltan érnek haza, sem pihenésre, sem sportolásra, sem szórakozásra nem jut idejük, "ahogy arra sem, hogy kibontakoztassuk a tehetségünket". "Ha csak minden tárgyra egy órát szánunk, minden nap éjfélig tanulhatunk" - mondta a gimnazista, rengeteg olyan anyagon kell átrágniuk magukat, amelyre soha nem lesz szükségük, miközben nem jut idejük az igazán fontos, őket érdeklő tárgyakra. "Normális ez? Így kell ennek lennie? Ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk a szabadidőnket. Ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk a gyerekkorunkat" - fejezte be beszédét.

©

"Nem maradunk csendben" - skandálta a tömeg, miután az egyik szervező a szakképző iskolákat és a több egyetemet érintő nyilatkozási tilalomról beszélt. "Magyarországon szólásszabadság van, még ha nem is látszik" - tette hozzá.

Tóth Daniella győri egyetemista is azt mondta, felháborítónak tartja a felsőoktatás helyzetét és azt, hogy az egyetemi polgárok nem nyilatkozhatnak szabadon. "Az alanyi jogon kapott szólásszabadságomat korlátozzák (...) Ha jogsértés történt, nem tudok a nyilvánossághoz fordulni, pedig higgyétek el, van mit elmondani" - mondta. "Én 2016-ban felvételiztem, 470 pont kellett az 500-ból ahhoz, hogy állami ösztöndíjas lehessek, és 306, vagyis 26 ponttal több a minimumnál ahhoz, hogy önköltséges képzésre bejussak. Én is diákhiteles vagyok, mint sokan mások, 2016 óta 586 ezer forint adósságom van. Normális ez? Pedig még csak a harmadik félévemet fizettem ki" - mondta, hozzátéve: lehetőséggel, nem pedig szabályokkal kellene Magyarországon tartani a friss diplomásokat. "Egyetemi polgárnak hívnak minket, pedig jobbágyok vagyunk" - jelentette ki, a tömegből többen fújolni kezdtek.

"Azt mondják, kormányellenesek vagyunk. De nem igaz, a kormány diákellenes" - mondta az egyik szervező a színpadon, a tömeg a 2012-es diáktüntetések mottóját - "semmit rólunk nélkülünk" - skandálja.

"Szorongó, megalkuvó felnőttek"

Bognár András, a "Ne menj suliba - demonstrálj az oktatásért" akció egyik szervezője szerint a mai oktatás szorongó, megalkuvó és döntésképtelen felnőtteket "termel", és semmiben nem felel meg a modern kor elvárásainak. Az oktatásban nem történt meg a rendszerváltás, pedig jó néhány ország - például Svédország vagy Finnország - megmutatta, hogy érdemes modernizálni az iskolát - tette hozzá.

Szeretnétek demokratikus, diákbarát oktatást Magyarországon? - tette fel a kérdést az egyik felszólaló, erre a tömeg kiabálni kezdett, majd lejátszották a Kozmosz Világszakadtság című dalát.

Miért tüntetnek?
"Január 19-én (pénteken) délelőtt ne menj suliba, délután 4-kor pedig közösen tüntetünk a Parlament előtt az oktatási rendszer igazságtalanságai miatt! Álljunk ki együtt egy igazságosabb, modernebb, diákközpontú oktatási rendszerért, amelyben a diákok nem lesznek agyonhajszolt zombik! Vonuljunk együtt a Parlament elé, hogy egy demonstráció keretében jelezzük: a magyar diákság egy nagy közösség, akik tesznek egy jobb oktatásért, akik kiállnak egy mindenki számára élhető jövőért!" - olvasható az esemény Facebook-oldalán.

Az Eduline tudósítói szerint egyre több diák csatlakozik a demonstrálókhoz, de idősebbeket - tanárokat, szülőket - is lehet látni a tüntetésen. A szervezők szerint kétezren vannak jelen.

Sokan "mérges emojit" tartanak transzparensként, mások "Irodalom lecke: Föltámadott a tenger", "Történelem lecke: A diktátor bukása", "Érzem, hogy butulok", "Csökken az értelmem", "Reform (ot) az oktatás(ban) feliratú táblákat tartanak a magasban. "Talán nem közhely azt mondani, hogy amilyen a ma oktatása, olyan lesz a holnap Magyarországa" - mondta az egyik szervező, hozzátéve: nem véletlen, hogy a diákok mellett sok szülő és tanár is részt vesz a tüntetésen.

Több ezren tervezik, hogy nem mennek ma iskolába: sokan egyszerű trükkel szereznek igazolást

Több mint 13 ezer diák jelezte a Facebookon, hogy ma nem megy iskolába, helyette részt vesz a "Ne menj suliba - demonstrálj az oktatásért" elnevezésű tüntetésen. Igazolást azonban valahonnan szerezniük kell. A legtöbben a szüleiktől kérnek majd papírt, mások azonban kihasználják, hogy a szombatig tartó Educatio kiállítás látogatói hivatalos igazolást kapnak, amelyet minden iskola elfogad.