Fontos dolgot kér Orbán Viktortól a PDSZ: "ezt az érzését tegye félre"

Most már a hat éven át felelős miniszter ismertté vált véleménye szerint is nyilvánvaló, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tud hatékonyan működni - így reagált a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Balog Zoltán távozásának hírére.

  • Eduline
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a következő években nem Balog Zoltán vezeti majd az Emberi Erőforrások Minisztériumát, az Origónak adott interjúban azt mondta: "a jövőt illetően két hosszabb beszélgetésem volt a miniszterelnökkel a választások után. Azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma ebben a struktúrában és összeállításban marad. Nekem ezzel kapcsolatban voltak változtatási javaslataim, amiket ő nem fogadott el. Felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is".

Távozik az Emmi éléről Balog Zoltán, nem lesz önálló oktatási minisztérium

Nem marad miniszter - erről beszélt Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, aki azt is hozzátette, Orbán Viktor a mostani struktúrában tartaná a minisztériumot. "A jövőt illetően két hosszabb beszélgetésem volt a miniszterelnökkel a választások után. Azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma ebben a struktúrában és összeállításban marad.

A PDSZ keddi közleményében az áll, nem marasztalják a tárcavezetőt. „Azt is kértük, hogy szűnjön meg ez a humánszféra irányításának kudarcát jelképező óriás minisztérium. Ezzel a követeléssel az érintett ágazatok képviselői, munkavállalói elsöprő többsége egyetért. Új elem, hogy Balog Zoltán miközben beszélt a lemondásának okairól, megvallotta, hogy ő maga sem ért egyet ezzel a túlméretezett struktúrával” – írják.

Hozzáteszik: a szakma, az érintettek és most már a hat éven át felelős miniszter ismertté vált véleménye szerint is nyilvánvaló, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tud hatékonyan működni. „Ugyancsak a tegnapi interjúban vált ismertté Orbán Viktor véleménye a kérdésről miszerint: ő alapvetően kis kormánnyal szeret dolgozni. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, bármennyire is kedveli a kis létszámú kormányt, ezt az érzését a szakma és saját minisztere véleménye alapján tegye félre, és az új kormányban a humánszféra különböző ágazatai nyerjék el méltó képviseletüket” – írják.

Balog Zoltán távozik: de ki lesz a következő miniszter?

Balog Zoltán nem marad miniszter, de vajon ki vezeti majd az Emberi Erőforrások Minisztériumát a következő négy évben? Hétfőn biztossá vált: a következő években nem Balog Zoltán vezeti majd az Emberi Erőforrások Minisztériumát, az Origónak adott interjúban azt mondta: "a jövőt illetően két hosszabb beszélgetésem volt a miniszterelnökkel a választások után.

Hozzászólások

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu