Megkötöztek egy fiút az óvodában, mert rossz volt

Megkötöztek egy három és fél éves gyereket egy Bács-Kiskun megyei óvodában, mert rossz volt. A szülők szerint másfél órán keresztül kellett így ülnie és ennie a fiúnak.

  • Eduline
Képünk csak illusztráció
Túry Gergely

Másfél órán keresztül kellett megkötözve ülnie és ennie egy három és fél éves fiúnak egy Bács-Kiskun megyei óvodában a szülők szerint. Egy hétéves diákot bilincselt meg a rendőr - a kulcsot meg elhagyta

A vezető óvónő szerint azonban csak két percre kötözte meg a gyereket egy vékony fonállal, mert az bántotta a többieket.

A Blikknek az óvónő elmondta, megbánta, amit tett. A szülők feljelentették kiskorú veszélyeztetése miatt, és állítják a gyereknek azóta viselkedési gondjai vannak, indokolatlan dühkitörések jönnek rá. Az óvónő ugyanakkor jelezte, már egy évvel ezelőtt is volt a fiúval viselkedési probléma, amit a fejlődési naplóban rögzítettek is. Durva felvétel: verekedni kezdett egy tanárnő a hetedikes diákjával

A rendőrség ejtette az ügyet, a szülők azonban nem hagyják annyiban, szerintük a rendőrség „koronatanúkat” nem hallgatott meg. Amerikában rendőrt is hívtak egy diákra, aki zavarta az órát. A brutális intézkedést itt láthatjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.