szerző:
MTI

A szeptemberi tanévkezdésre való tekintettel előrébb hozzák az alanyi jogon járó családtámogatási ellátások kifizetését - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.

©

Novák Katalin sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szeptemberben esedékes családi pótlék, gyes, gyermeknevelési támogatás augusztus 27-ig mindenkinek a számláján lesz, vagy postai értesítőt kap róla. Kik kaphatnak 31 ezer forintos támogatást augusztusban?

Az államtitkár hozzátette: a kifizetések előrehozásával a szeptemberi óvoda- és iskolakezdést kívánják ily módon is megkönnyíteni. Jelezte, a következő kifizetés időpontja a "normál menetrend" szerint, októberben lesz.

Mint mondta, ez önmagában nem oldja meg a tanévkezdés minden problémáját és nehézségét, ugyanakkor emlékeztetett, hogy a családok anyagi terheinek csökkentését célozza a kormány több intézkedése is. Ezek közé sorolta az általános iskola első három évfolyamán tanulók számára ingyenesen járó tankönyveket, vagy a szintén ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztését szeptembertől.

A különböző intézkedések egy kétgyermekes családnál az étkeztetés esetében nagyjából havi 15 ezres, a tankönyvek esetében pedig tízezres nagyságrendű pénzügyi segítséget jelent - mondta az államtitkár.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!