szerző:
Eduline

Az állam lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy az Országos Diákparlament keretein belül foglalkozzanak ügyeikkel. 50 pontban fogalmazták meg javaslataikat, többek között érzékenyen érintette őket az érettségi szabályok gyors változtatása, nagyobb rugalmasságot szeretnének a tananyagban és csökkenteni a leterheltségüket, a régi atlaszt szeretnék használni az érettségin, demokratikus jogokat követelnek az iskolai és városi érdekérvényesítéshez, valamint állítsák vissza a 18 éves tankötelezettséget.

©

Az Országos Diákparlament február első hétvégéjén ülésezett Székesfehérváron, amit egy éves előkészítő munka, megyei és városi diáktanácsok ülései előzték meg (összefoglalónkat itt találjátok). Az ODP munkája összegzéseként a különböző szekciók javaslatairól szavaztak, mely a lentebb olvasható 50 pontból álló Ajánlásban csócsosodott ki. Az Ajánlás tükrözi a küldöttek iskolai tapasztalatait, a megyei/regionális fórumok javaslatait és a szekcióüléseken elhangzottakat - írja a diakonkormanyzat.hu.

1. Az oktatásban történő változásokat kizárólag felmenő rendszerben vezessék be, legalább négy éves felkészülési időt biztosítva.
2. Az iskolák számára biztosítsanak szélesebb hatáskört a helyi tanterv kialakítására. Az időkeret elosztása során a jelenlegi tíz százaléknál nagyobb arányban dönthessenek helyben a tananyag tartalmáról.
3. Kerüljön felülvizsgálatra a szakmai követelményrendszer a szakképzésben.
4. Szabályozza jogszabály, hogy a helyi önkormányzat ifjúsági feladat ellátása keretében működtessen települési szintű diákönkormányzatot, és határozza meg a működés szakmai minimum feltételeit.
5. Javasoljuk, hogy a megyei diákparlament tanévente legalább egyszer összehívásra kerüljön, és tartsanak rendszeresen megyei diákfórumot.
6. A nemzetközi érettségit ismerjék el a hazai érettségivel egyenértékűnek.
7. Későbbi történelmi érettségiken lehessen használni a kronológiát tartalmazó atlaszt.
8. Javasoljuk, hogy bővítsék ki azon tantárgyak körét, amelyekből előrehozott érettségi tehető, azon tantárgyakkal, amelyek tanítása az utolsó évfolyamnál hamarabb fejeződik be. Az októberi időszakban is lehessen előrehozott érettségi vizsgát tenni.
9. A nyelvi tárgyakból és informatikából már kilencedik évfolyamon is lehessen előrehozott érettségi vizsgát tenni.
10. Az idegen nyelven tanult tantárgyakból a képzés nyelvével megegyezően lehessen érettségi vizsgát tenni.
11. A szakmai végzettség letétele utáni érettségi felkészítés idejét hosszabbítsák meg.
12. Kérjük a köznevelési intézmények szakmai és infrastrukturális korszerűsítését, fejlesztését. Javasoljuk, hogy az Öveges - laborok mintájára hozzanak létre 3D-s laborokat az intézményekben.
13. Fejtetvesség esetén csak a továbbterjesztés veszélyének kizárása után, a tetű nélküliséget igazoló orvosi igazolással lehessen iskolába járni.
14. Javasoljuk, hogy a felvételin többletponttal elismert országos versenyek körét bővítsék ki.
15. Szakmai tárgyból tett érettségi vizsgát fogadják el választható tárgyként, amennyiben a felvételi követelmény előírja a választott tárgyból tett érettségi vizsgát.
16. Ugyanannyi többletpont járjon a felsőfokú nyelvvizsgáért, mint a nyelvi emeltszintű érettségi vizsgáért.
17. Kérjük, hogy igény szerint intézményenként rendelkezésre álljon egy iskolapszichológus.
18. Legyen szélesebb körű a szakképzésben tanuló diákok számára biztosított szakmai gyakorlatról szóló tájékoztató anyag, ezzel párhuzamosan a szakmai gyakorlatot biztosító képzési helyek részesüljenek megfelelő tájékoztatásban.
19. Szakmai ellenőrzés keretében vizsgálják a fogadószervezetek megfelelőségét.
20. A szakmai gyakorlat záruljon a munkahelyi gyakorlat meglétét igazoló vizsgával.
21. Az intézményi diákönkormányzatok kapják vissza a közoktatási törvényben biztosított egyetértési jogukat, a házirend elfogadása és módosítása során.
22. A diákönkormányzatoknak legyen lehetőségük a közétkeztetésbe javaslattételi és véleményezési joggal élni.
23. Címkézetten kerüljön megjelölésre a diákönkormányzatok működési költsége az iskolai költségvetésben.
24. Nyíljon több pályázati lehetőség az iskolai diákönkormányzatok számára.
25. Kerüljön frissítésre, és váljon elektronikus úton is elérhetővé a Diákjogi Tudor és a Diákönkormányzati Kisokos.
26. Javasoljuk a készségtantárgyak osztályozásának megszüntetését, 11. évfolyamtól csakis fakultációs szinten oktassák őket azok számára, akiket érdekel.
27. Legyenek a készségtantárgyak gyakorlatcentrikusak általános iskolában is.
28. Javasoljuk a szabad tankönyvválasztás jogának visszaállítását. Álljanak a tanulók rendelkezésére a jelenleginél jobb minőségű digitális, illetve papír alapú tankönyvek.
29. A DMSP tanár bérpótlékot, órakedvezményt vagy anyagi támogatást kapjon a munkájáért.
30. Legyen kedvezményes vagy lehetőség szerint ingyenes az első B2, C1 vagy C2 szintű nyelvvizsga harminc éves korig.
31. Az iskolai nyelvoktatás módszertani megújítását szorgalmazzuk.
32. Javasoljuk a mindennapos testnevelés rendszerének újragondolását, az óraszám csökkentését, a jelenlegi infrastrukturális háttér figyelembevételével, annak kiváltására szolgáló alternatív lehetőségek biztosítását.
33. A tehetséges, nem hátrányos helyzetű diákok számára bővüljön a tanulmányi ösztöndíjak köre: állami ösztöndíjak, helyi önkormányzati ösztöndíj, tanulást támogató kedvezmények.
34. A közétkeztetésben kínált ételek mennyiségi növelése és minőségi javítása történjen meg.
35. Vegyék figyelembe a speciális étkezési igényeket körültekintőbben, például a vegetáriánusoknál húspótló ételek, külön fogás készítése, nem pedig a hús kivétele a készételből.
36. Heti kötelező kollégiumi foglalkozások számának meghatározása a kollégium döntése legyen. (minimum 8 óra - maximum 10 óra)
37. Javasoljuk a közösségi szolgálat átgondolását, hogy a közösségi szolgálaton naponta eltölthető óraszám ne legyen szabályozott.
38. Az Országos Diákparlament 2 évente kerüljön összehívásra.
39. Kérjük, a komplex természettudományi tantárgy eltörlését, és a régi természettudományos óraszámok visszaállítását a szakoktatásban.
40. Pedagógus munkájának szúrópróbaszerű ellenőrzése, a diákok véleményének figyelembe vétele.
41. Az általános iskolás korú gyerekek leterheltségét csökkentsék, az iskolai terhelés az évfolyamok számával arányosan növekedjen.
42. Javasoljuk a nyelvi és matematika oktatás során a kis létszámú oktatási formát.
43. Az iskolai gyümölcsprogram általános iskolában történő kiterjesztését kérjük.
44. Az iskola törekedjen az általános életvitelhez szükséges kompetenciák átadására, mint például: adóbevallás, hitel, médiaismeret, egyéb életszituációk megismerése.
45. A pályaorientációs órák kerüljenek kiterjesztésre a hetedik évfolyamtól fölfelé, felkészítve a tanulót a pályaválasztásra.
46. Netfit felmérés eredménye ne kerüljön osztályzásra.
47. Kérjük, hogy a tankötelezettség korhatárát állítsák vissza 18 évre.
48. A KRESZ és az egészségügyi vizsgára való felkészülés legyen térítésmentes az iskolában.
49. Javasoljuk az országon belüli iskolai közösségek kapcsolatépítését, cserekapcsolat létrehozását és cserediák program elindítását.
50. A nyári szünet hosszát ne változtassák meg.

Az Országos Diákparlament az Országos Diáktanácsot bízta meg az Ajánlás gondozásával. Ezen felül számoljon be a tevékenységéről a megyei diákparlamenteken és a következő Országos Diákparlamenten, ami - hacsak nem történik módosítás - jelen állás szerint három év múlva lesz.

Meggyőzték a diákok az államtitkárt: nem lesz több hirtelen változtatás?

Az Országos Diákparlament legfontosabb kérése az volt, hogy az oktatásban csak felmenő rendszerben lehessen változtatásokat eszközölni. Ha diákok ajánlásait megfogadják, akkor ezentúl ingyenes lehet az iskolákban az elsősegély-vizsga. Vasárnap zárult az Országos Diákparlament idei üléssorozata, melyet hétvégén tartottak Székesfehérváron.