A Népszava Totyik Tamással, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökével beszélgetett, többek között Balatoni Katalin és a szakszervezet között zajló vitáról, illetve a népességfogyás következményeként kialakuló iskolaösszevonásokról és megszűnésekről.
Június 29-e óta a PDSZ folyamatosan előtérben van, köszönhetően Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos őket bíráló Facebook-bejegyzésének. Az ominózus posztban a PDSZ kiállását bírálata a Büszkeség Menet mellett és azt találta megjegyezni, hogy „ha rajtuk múlna, akkor azonnal megnyitnák az óvodák kapuit a drag queen – álarcos bálkirálynők”.
"Úgy tűnik, zavarja őket, hogy kiállunk a gyermekeink mellett" - reagált Balatoni Katalin a PDSZ fenyegetésére
A Népszava interjújában Totyik Tamás elmondta, hogy a bejegyzéshez mellékelt, a logójukat fekete vonallal áthúzott képet meglehetősen gyerekes húzásnak tartja. „A biztos asszonyt, aki korábban köznevelési helyettes államtitkárként vett részt a szakszervezetek és a Belügyminisztérium egyeztetésein, ennél komolyabb tárgyalópartnernek ismertem meg, nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen szinten fog megnyilvánulni.” – tette hozzá.
Arra, hogy az iskolák és az óvodák kapuit megnyitnák az “LMBTQ-lobbi” előtt, annyit reagált, hogy ez minden valós alapot nélkülöző, buta kijelentés.
„A gyülekezési szabályok korlátozását a kormány mosta össze az LMBTQ közösség megmozdulásaival, ami, úgy tűnik, súlyos politikai baklövés volt. A közoktatási intézményekből egyébként már rég ki vannak tiltva a civil szervezetek, még a körzeti orvosok, védőnők sem mennek be az iskolákba felvilágosító órákat tartani. Az “érzékenyítés” pedig nemcsak a szexuális kisebbségek elfogadásáról szól, hanem például az eltérő kultúrájú vagy a fogyatékkal élő gyerekek elfogadásáról, amire nagy szükség lenne, mert látszik, hogy ezen a téren az egész társadalomban nagy hiányosságok vannak.”
A Népszava az utolsó kijelentésre rákapcsolódva afelől is érdeklődött, hogy egy a PSZ által két éve kért vizsgálat a fogyatékkal élő gyerekek intézményeivel, az egységes gyógypedagógiai és módszertani intézményekkel kapcsolatban hozott-e bármilyen eredményt. Totyik elmondta, hogy a kivizsgálási kérelem benyújtása óta semmilyen új információval nem rendelkeznek tekintettel arra, hogy nem kapnak a megkereséseikre választ az alapvető jogok biztosától. Annyiról tudnak csak, hogy a sajtóban is kiemelt intézményekben történtek felújítások, de egyéb változásról nem tudnak.
A PSZ elnöke azt is hozzátette, hogy pedig, ha a kormánynak igazán fontos lenne a gyermekvédelem, akkor ezeknek a méltatlan körülményeknek a kiküszöbölésével kellene foglalkoznia. Illetve a gyógypedagógusok és az őket segítő asszisztensek béremelésével is foglalkozni.
Június végére több mint 20 ezer aláírást gyűjtött a PSZ a nevelő-oktató munkát segítő dolgozók béremeléséért, az íveket pedig eljuttatták a Belügyminisztérium részére is. Totyik elmondat, hogy egyelőre nem érkezett válasz reakció erre a minisztériumból, pedig egy béremelést megfogalmazó törvénymódosító javaslatot is mellékeltek hozzá.
„A kormány eddig nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, szerintük van elegendő nevelő-oktató munkát segítő dolgozó, ennyi pénzért is. A létszámuk mintegy 44 ezer fő: pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, rendszergazdák, iskolatitkárok. Ők a garantált bérminimumot kapják, nettó 232 ezer forintot. Csakhogy az asszisztensekből egyre kevesebb van, miközben ők azok, akik a gyerekekkel foglalkoznak.” - emelte ki.
Az interjúban kitértek a pedagógusok folyamatos létszámcsökkenésére, illetve az elöregedésére, ami még inkább hiányt fog generálni, hiszen a jelenleg 50 évesen dolgozó pedagógusok 12 éven belül nyugdíjba fognak vonulni. Utánpótlás pedig aligha van, legalábbis újonnan a tanári pályára állókból. De nem csak a pedagógushiány generál égető kérdéseket.
Már több mint 2 ezer pedagógust keresnek a 2025/2026-os tanévre
A tanárok létszáma mellett csökken a beiskolázottak száma is. A 2015/16-os tanévhez képest most 30 ezerrel kevesebb diák tanult idén, ami súlyos hatással lesz az oktatási rendszer jövőjére is. A népességszám folyamatos csökkenése kikerülhetetlen nehézségeket vonzz majd maga után.
„Az egyik legsúlyosabb helyzet a Dél-Dunántúlon fog kialakulni, ahol tavaly egy évfolyamra átlagosan 9114 gyermek jutott, miközben mintegy 6500 gyermek született 2024-ben. Ez azt jelenti, hogy abban a régióban néhány év múlva mintegy 28 százalékkal kevesebb gyerek lesz a közoktatási rendszerben. A másik súlyos helyzetű régió a Közép-Dunántúl, ahol a következő 5-10 évben 25 százalékos visszaesés várható az iskoláskorú gyerekek számában. A legjobb helyzetben Észak-Magyarország van, ott csak 18 százalékos lesz a visszaesés. De országos szinten ez azt jelenti, hogy minden ötödik általános iskolai férőhely feleslegessé válik majd.” – vezette le a PSZ elnöke.
Jelenlegi információi szerint már most is van több olyan iskola, ahol egyetlen diákot sem vettek fel elsőbe. Ennek tükrében a jövőben pedig biztos, hogy drasztikus lépéseket kell tenniük az oktatás megőrzésére. Például elkerülhetetlen lesz a kisebb létszámú iskolák megszüntetése vagy összevonása. „De erre csak egy részletes, átgondolt, tudatos stratégiával kerülhet sor, pedagógusok, érdekvédelmi szervezetek, településvezetők és demográfusok bevonásával.” – tette hozzá.