Egy éve kért a PSZ vizsgálatot az EGYMI-k állapota miatt, az eljárás részleteiről máig nem adtak tájékoztatást

Egy intézményről tudni, ahol történtek azóta változások.

Egy évvel korábban jelezték, hogy tarthatatlan állapot uralkodik több EGYMI-ben, a vizsgálatok eredményeiről azóta sem kaptak tájékoztatást – írja a Népszava.

Az Eduline is beszámolt róla, hogy a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) még 2023. október 13-án kezdeményezte az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények (EGYMI) átfogó vizsgálatát Kozma Ákos ombudsman hivatalánál.

Egy évvel a vizsgálat kezdeményezése után, a Népszava érdeklődésére a hivatal azt közölte:

„az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított, ám a folyamatban lévő eljárás részleteiről nincs módjuk tájékoztatást adni. Az ombudsman a beérkezett dokumentumok és feltárt körülmények alapján készít majd jelentést, amit nyilvánossá tesznek.”

A válaszukból az viszont már nem derült ki, hogy erre pontosan mikor fog sor kerülni.

Továbbá az EGYMI dolgozóitól sem érkeztek olyan visszajelzések, hogy bárki megjelent volna náluk az ombudsman hivatalától. Ellenben a körülmények ugyanolyan rosszak. Egyedül az egri gyógypedagógiai intézményről lehet tudni, hogy elkezdték az épület vizesblokkjainak a felújítását.

A szakszervezet akkor fordult a hivatalhoz, miután több jelzés is érkezett feléjük, hogy a sajátos nevelési igényű, köztük tanulási vagy magatartási nehézségekkel, különböző fogyatékosságokkal élő és autista gyerekekkel foglalkozó intézmények rossz állapotú épületekben, méltatlan körülmények között működnek és szakemberhiánnyal küzdenek.

A PSZ továbbra is várja a vizsgálatok mielőbbi lezárását és a felelősök megnevezését, hogy mielőbb elkezdődhessen a problémák megoldása.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.