Középiskolai felvételi: szóbelik, pontszámítás és minden fontos szabály egy helyen

A napokban kapják meg az általános iskolások és szüleik a középiskolai felvételi eredményeit. Ki, hol és hogyan tehet észrevételt a javítással kapcsolatban? Milyen lesz a 2021-es pontszámítás? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a felvételiről.

  • Csik Veronika

Milyen lesz az idei pontszámítás?

A pontszámításnak alapvetően három módja van, az iskolák vagy az általános iskolai jegyek alapján alakítják ki a felvételizők rangsorát, vagy a tanulmányi eredmények mellett az írásbeli vizsga is számít, illetve az is lehet, hogy mindezek mellett a középiskola szóbelit is szervez és ennek az eredménye is beleszámít a felvételizők pontszámába.

Fontos, hogy az írásbeli vizsgán elérhető pontok a felvételiben megszerezhető összpontszám minimum 50%-át kell jelentenie - írja az érvényes tájékoztató. Persze nem mindenhol kérik mind a két vizsgát, a középiskolák választhatnak, hogy melyik tárgyból (magyar nyelv és/vagy matematika) kéri a központi írásbeli vizsga eredményét. Ha csak egy tárgy eredményét számítják be, akkor annak az egy írásbeli eredménynek kell az elérhető felvételi összpontszám minimum 50%-át képviselnie.

A tanulmányi eredmények számításakor a jelentkezés tanévének félévi eredményeit is figyelembe lehet venni. Viszont nem számít bele a jegyekbe a magatartás és szorgalom.

A szóbeli vizsga eredménye – ha a középiskola azt előírja – maximum az elérhető felvételi összpontszám 25%-át teheti ki. A szóbeli, az írásbelik után, 2021. február 23. – március 12. között tarthatóak meg. A szóbelikkel kapcsolatban azonban érdemes a kiválasztott középiskola honlapját figyelni, ugyanis elképzelhető, hogy a járványhelyzet miatt idén átalakulnak a szóbelik. A Pécsi Leőwey Klára Gimnázim honlapja szerint például az iskola a jelenlegi járványügyi kockázatok miatt ebben a tanévben online szóbeli felvételi vizsgát tart majd, a szóbelikre pedig előzetesen kell időpontot kérni.

Hol tehettek észrevételt?

Ha úgy látjátok, hogy a központi felvételi vizsgátokat nem a javítási útmutató szerint értékelték, írásbeli észrevételt tehettek a megtekintést követő első munkanap végéig (16 óráig). A határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani. Fontos, hogy az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő.

Az észrevételt három munkanapon belül bírálja el az iskola, az eredményt pedig határozatban közlik majd veletek. Ha nem értetek egyet az intézmény döntésével, akkor a határozat kézhezvételétől számítva három napon belül fellebbezést nyújthattok be. Ezt írásban a vizsgát szervező iskolában, de az Oktatási Hivatalnak (OH) címezve kell megtennetek. Az iskola a fellebbezést − az összes dokumentummal együtt − egy munkanapon belül elküldi az OH-nak, ők pedig nyolc napon belül bírálják el az eredményt - erről ti is és az iskola is értesítést kap. 

Mi vár még a felvételizőkre?

Az eredmények után a következő fontos határidő: február 19. Ugyanis eddig kell középiskolai felvételi jelentkezési lapjait az iskolákba elküldeni. A többi fontos határidőről itt olvashattok:

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.