Mióta a digitális oktatás a családok életének része lett, azóta fontos kérdés, hogy a hátrányos helyzetű otthonokban hogyan oldották meg az átállást és milyen eredmények születtek a tanév végére. Korábban L.Ritók Nórával, az Igazgyöngy alapítvány szakmai vezetőjével beszélgettünk a tapasztalatokról, most mások is meséltek a Népszavának az elmúlt időszakról.
– Hát, nem volt könnyű – foglalja össze a lapnak keserű mosollyal Koszta Piroska, hogyan boldogultak otthon 9 éves kislányával, Katicával az országos veszélyhelyzet idején.
A 45 éves anyuka takarítóként dolgozik egy vállalatnál. A körülményekhez képest még szerencsésnek érzi magát. Csökkentették a fizetését, de legalább nem veszítette el az állását. A férje nyugdíjas, kisfia pedig még óvodás. Négyen laknak egy 26 négyzetméteres józsefvárosi lakásban. „Mindennap azért imádkozom Istenhez, hogy legyen még egy szobánk” – mondja az asszony, de közben rázza is a fejét. Egyelőre semmi esélyt nem lát rá, hogy nagyobb lakásba költözzenek.
Katica a Deák Diák Általános Iskolába jár, jövőre megy harmadikba. „Kitűnő tanuló” – büszkélkedik az anyukája. Az iskolák bezárásának kezdetén a család egyáltalán nem volt felkészülve a digitális átállásra. Az édesanya úgy, ahogy tudja kezelni az okostelefont, de párja „egyáltalán nem ért semmit az egészhez”. Nem volt otthon számítógépük sem és külön íróasztal sem. Az iskolától kaptak egy laptopot, de az olyan régi és lassú volt, hogy nem nagyon tudott tanulni rajta a kislány. Végül egy civil támogatási program keretében kaptak egy jól működő laptopot. Katica nővére segített a használatban és a tanárokkal is ő tartotta a kapcsolatot.
Kegye Adél a Láthatatlan Tanodát működtető alapítvány vezetője mesélt a lapnak munkájukról. A Láthatatlan Tanoda a józsefvárosi evangélikus gyülekezeti házban kapott helyet. Ez a tanoda másfajta modellt követ: „Az egész családra fókuszálunk: nem kizárólag a gyerekekre, hanem a szülőkre is, és nem kizárólag az oktatásra, hanem a szociális problémákra is. Nálunk nem pedagógusok, hanem szociális munkások dolgoznak” – számol be tevékenységükről Kegye Adél. A gyerekek különféle gondjait egyéni mentorok segítenek megoldani.
Az evangélikus gyülekezeti házban hetente szerveznek készségfejlesztő programokat. A szülők közös főzéseken, beszélgetéseken vehetnek részt. Pozitívuma a távoktatásnak, hogy a szülők személyes tapasztalatokat szerezhettek arról, hogyan tanul és mire képes a gyerekük –mondja Kegye Adél. Az alapítvány vezetője szerinte a „kompetencia alapú” oktatás erősítésével lehet orvosolni azt a problémát, hogy az az önálló tanulás és a szövegértés sok gyereknél – nem csak a hátrányos helyzetűeknél – nehezen megy.
Horváth Csenge, a tanoda szociális munkása szerint a járvány olyan gondokat is felszínre hozott, amelyekre a tanárok addig valószínűleg egyáltalán nem gondoltak. A tanodások most olyan eszköztár összeállításán dolgoznak, ami a szülőket segítené abban, hogy otthon együtt tanulhassanak gyerekeikkel.
A 10 éves Márkot egyedül neveli nagymamája, ők is járnak a tanodába. Egy picike, 22 négyzetméteres lakásban élnek. Márk is a Deák Diák Általános Iskolába jár, ő is a Láthatatlan Tanoda közreműködésével kapott laptopot, neki is felnőtt – az egyik szomszédos kerületben élő – nővére segített a számítógép használatában.
„Egy hét alatt megtanultam”- mondja Márk, aki jó úton halad a tanulásban, három éve jár iskolába, de még nem volt egyetlen óra igazolatlan hiányzása sem.
Bár a nyári szünet elindult és mindenki élvezi, hogy véget ért a tanítás, mégis sokakat foglalkoztat, hogy milyenek lesznek az új tankönyvek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
