"Sokkal több gyógypedagógusra, iskolapszichológusra, pedagógiai asszisztensre lenne szükség"

Jó ötlet lenne a rendőrség bevonása az iskolákba a tanárok védelme miatt? A szakszervezetek több szempontból is problémásnak látják az ötletet.

  • Eduline

Az iskolákba kirendelt rendőri vagy más biztonsági szervek csak rövidtávon enyhíthetik a problémát

mondta a Népszavának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Szűcs Tamás a tanárok védelmével kapcsolatban. Tegnap beszámoltunk róla, hogy az Emmi javaslatot nyújtott be a köznevelési törvény módosítására, amely szerint szükség esetén a rendőrség is bevonható lenne az iskolákban a tanárok védelme érdekében.

Szűcs Tamás úgy gondolja, hosszú távon a megelőzésen kellene dolgozni. Szerinte jobb megoldás lenne átemelni minden intézménybe például a Békés Iskolák programját, ami szakemberekkel, együttesen kezeli az iskolai erőszakot, nem választja szét diákokra, tanárokra, szülőkre.

Ráadásul, szerinte a benyújtott törvényjavaslat is aggályos, mert nem tudni, kiket takar pontosan a „rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv” elnevezés. Rendőröket vagy valamilyen magáncég biztonsági embereit? Ők kapnak-e valamilyen pedagógiai útmutatást, képzést, erről lesz-e papírjuk? – sorolta a kérdéseket Szűcs Tamás.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás szerint eleve nem rendőrállami módszerekkel kellene kezelni a problémát.

Sokkal több gyógypedagógusra, iskolapszichológusra, pedagógiai asszisztensre lenne szükség

- mondta a lapnak, hozzátéve: a tanárképzésben is meg kellene jelennie annak, hogyan kell kezelni a magatartászavaros gyerekeket, erre ugyanis jelenleg egyetlen tantárgy sem tér ki.

Az Emmi javaslatot nyújtott be a köznevelési törvény módosítására

A pedagógusok fokozott védelme áll abban a törvény módosítására vonatkozó javaslatban, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott be az Országgyűléshez.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.