Hamarosan az iskolákban lesznek a tankönyvek - holnap indul a kiszállítás

A kiszállítást augusztus 1-jén kezdik, terveik szerint pedig augusztus 31-re minden iskolába eljutnak majd a kiadványok.

  • Eduline

"A tankönyvek sokszorosítása megtörtént, készen vagyunk" – mondta Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak. A magánkiadók által gyártott, illetve forgalmazott kiadványok szintén beérkeztek a múlt héten, vagyis kijelenthető, hogy elkészültek a tankönyvek.

A kiszállítást augusztus 1-jén kezdik, terveik szerint pedig augusztus 31-re minden iskolába hiánytalanul eljutnak majd a kiadványok - írjákIdén az iskolák 13 millió 70 ezer darab könyvet rendeltek, ami a tavalyi évhez képest körülbelül 570 ezerrel több, ebből az állami részarány mennyiségileg nézve 86 százalék, ismertette Tőczik Zsolt.

Jön a digitális kultúra az iskolákba? Új tantárgyat vezethetnek be 2020-tól

Digitális kultúra néven várhatóan új tantárgy is bekerül angolszász mintára a hazai köznevelés repertoárjába - tudta meg a Magyar Nemzet a megújuló Nemzeti alaptanterv szakmai előkészítésében részt vevő Major Gábortól.

Az árak idén ismét csökkentek, az előző évhez képest 10 százalékkal. Míg tavaly körülbelül 923 forint volt egy tankönyv átlagára, ugyanez idén 834 forint - tette hozzá.

Azt, hogy egy diák tankönyvcsomagja mennyibe kerül, függ attól, hogy milyen évfolyamra jár, illetve, hogy a Kellón, vagy más csatornákon keresztül szerzi-e be a tankönyveket. Utóbbi esetben az ár pár ezer forinttól 15-16 ezer forintig terjedhet - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.