Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Javában tart a nyári szünet, de már most megnézhetitek a 2019/2020-as tanév rendjét. Hivatalosan is alapítványi fenntartásba került a Budapesti Corvinus Egyetem, és elhalasztották a köznevelési törvény módosításának zárószavazását. Ezek voltak a hét legfontosabb oktatási hírei.
Itt a 2019/2020-as tanév rendje
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2019/2020-as tanév rendjéről szóló rendelet. Mikor kezdődik a 2019/2020-as tanév? Mikor lesz az őszi, a téli és a tavaszi szünet? Mikor tartják az érettségiket és a középiskolai felvételi vizsgát? Itt találjátok a 2019/2020-as tanév legfontosabb dátumait.
Köznevelési törvény
Mégsem kedden szavazott a Parlament a köznevelési törvényről, a zárószavazást elhalasztották. És egyelőre mégsem lesz kötelező az osztályzás, de a szöveges értékelés eltörléséről nem tett le a kormány.
Hivatalosan is alapítványi fenntartásba került a Budapesti Corvinus Egyetem
Július 1-től az állam által létrehozott Maecenas Universitatis Corvini vagyonkezelő alapítvány a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartója. Erről bővebben itt olvashattok.
Indul a roham az albérletekért: itt vannak a budapesti árak
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével megindul a főiskolások és egyetemisták rohama az albérletekért, így július 24-e után több tízezer új szereplő megjelenése várható a fővárosi albérleti piacon. A nagy kereslet miatt érdemes időben lépni, hogy ne maradjunk le a kiszemelt lakásról. Az árakról bővebben itt olvashattok.
Ezekre a dokumentumokra lesz szükségetek, ha kollégiumi szobát szeretnétek
Vége az érettségiknek, a felvételi is hamarosan lezárul már csak a ponthatárok vannak hátra. Hamarosan azonban jön egy újabb fontos jelentkezési időszak: a kollégiumi. Összeszedtük, milyen adatokra, dokumentumokra lesz szükségetek a jelentkezéshez.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.