A bírósági döntés ellenére a kormány ragaszkodik a tankönyvellátás átszabott rendszeréhez

A kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, mivel a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében.

  • MTI

 Ezt arra reagálva közölték, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a kormány fellebbezését abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt. Az elmarasztaló ítélet így jogerőre emelkedett, esetleges kártérítésről azonban csak később döntenek. Az EJEB tavaly októberi elsőfokú ítéletében kimondta: a hatóságok megsértették a felperesek, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cégek - a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. - jogait, mivel az átalakítás tisztességtelen terheket rótt rájuk, megfosztva e cégeket korábbi vevőkörüktől, a változtatások pedig gyakorlatilag monopolpiac kialakulásához vezettek az iskolai tankönyvellátásban.

Jogerős a strasbourgi elmarasztalás a tankönypiac monopolizálása miatt

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a kormány fellebbezését abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt.

Az Emmi közleményében emlékeztetett: az EJEB a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt indított eljárást. Hangsúlyozták, hogy a tankönyvellátás egységesítésével az iskolákban kizárólag oktatási-szakmai szempontok alapján történik a tankönyvek kiválasztása és megrendelése, és nem a piac nyomására. Úgy fogalmaztak: "A szolgáltatás ma már nem a profitszerzésről szól." 

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a tankönyvellátás megújult rendszere tette lehetővé a ingyenes tankönyvprogramot is, amelynek köszönhetően az 1-9. évfolyamos diákok ingyen kapják a tankönyvet. A 2020/21-es tanévtől pedig már minden általános és középiskolai évfolyam ingyenesen kapja a tankönyveit - közölte az Emmi.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Totyik Tamás: A nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatása nélkül összeomlana az oktatási rendszer

A születések számának drasztikus csökkenése és az átgondolatlan intézményfenntartás miatt a jelenlegi iskolaszerkezet fenntarthatatlanná vált – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a szakszervezet által szervezett konferencián, aki kitért arra is, hogy Európában Magyarországon az egyik legmagasabb a visszafoglalkoztatott nyugdíjas pedagógusok aránya.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu