Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
A magyar iparban óriási igény van technikusokra, mert nemcsak magas szakmai tudást képviselnek, hanem szerepet vállalnak a középszintű irányításban is - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakképzésért felelős alelnöke az MTI-nek.
Bihall Tamás azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette a technikumok bevezetését is tartalmazó Szakképzés 4.0 stratégia elkészültét.
Felhívta a figyelmet, hogy a szakképzésben a szakmai tudás folyamatos megújítása alapfeladat, a minél magasabb szintű szakmai tudás pedig alapvető elvárás. Látható, hogy sok szakmában egyre magasabbak a követelmények, ezt az iskolarendszerben is követni kell - tette hozzá.
Itt a döntés: átalakítják a szakgimnáziumi képzést, ötéves technikumban tanulhatnak majd a diákok
Osztrák mintára, az iparkamarák és a vállalatok kezdeményezésére fejleszti tovább a kormány a szakképzést Magyarországon; a Szakképzés 4.0 stratégia szerint a szakgimnáziumokat majd ötéves technikumok váltják fel, a szakképző iskolában minden diák ösztöndíjat kap, a duális képzésben pedig munkajövedelmet kaphatnak a fiatalok - ismertette Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a szakmai szervezetekkel együttműködésben készült stratégia fontosabb elemeit ismertető sajtótájékoztatón Budapesten.
Bihall Tamás kiemelte, a kamara egyetértésével a kormány ötéves technikusképzés kialakítására tett javaslatot, ahol az elméleti ismereteken túl a konkrét gyakorlati szakmai tudást is biztosítja a fiatalok számára. A technikusképzés bevezetését majd rendeletek szabályozzák.
Az MKIK alelnöke szerint a technikumokba kerülő tanulók életpályáját meghatározza, hogy az iskola elméleti és gyakorlati tudást egyaránt ad, az ilyen szakemberek iránt pedig jelentős kereslet van a piacon.
A technikusi képzésnél érhető majd tetten, hogy a középszintű képzés egyre jobban összeér a felsőoktatással, a digitalizáció, a fejlett technológiai követelmények már mérnöki tudást követelnek - mondta Bihall Tamás, aki szerint a technikusi szint kiemelt szakemberutánpótlás lesz a magyar gazdaságban.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.