Már két év múlva taníthat a gyerekeket víz alá nyomó nyíregyházi tanár

Az eredeti öt év helyett már két év után gyakorolhatja tanári hivatását a gyerekeket víz alá nyomó nyíregyházi tanár és edző.

  • Eduline

Úszást oktatott, és ennek keretében becsmérelte, megalázta, a víz alá nyomta a rá bízott 7-10 éves kisgyermekeket egy nyíregyházi bűnelkövető, aki korábban testneveléssel, úszásoktatással is foglalkozott - írja a Szabolcsihír.hu.

Hülyének, bénának, bambának nevezte őket, agresszív hangnemben kiabált, s előfordult, hogy káromkodott előttük. Megtörtént, hogy akinek nem volt megfelelő az úszástechnikája, a fejét a vízbe nyomta, hasát megbökte, úszó szemüvegét megrántotta. A kövérebb gyermekekkel olyan feladatot akart végeztetni, amit testi adottságuknál fogva nehezen tudtak megtenni, s ezt a többi tanuló végignézte, így a vádlott szándékosan szégyenítette meg a gyerekeket.

Az eljárás során meghallgatott gyermekek egyöntetűen beszámoltak a tanár fizikai és lelki bántalmazásairól, melyek megtörténtét a pszichológiai tesztek is alátámasztották - írják.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott a tanári feladatából adódó kötelességét súlyosan megszegte, amikor olyan nevelési gyakorlatot folytatott, amelyben a fegyelmező intézkedések megtorló, megalázó vagy bosszúálló jellegűek voltak.

Az átélt traumatikus élmények később befolyásolhatják önértékelésüket. Néhány gyermeknek pszichológus segítségére volt szüksége az őt ért trauma feldolgozásához.

Megdöbbentő adatok: egy év alatt 6200 amerikai iskolában volt biztonsági riasztás

Összesen 6200 amerikai iskolában volt biztonsági riasztás a 2017/2018-as tanévben, ez több mint 4,1 millió diákot érintett.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.