Ezek a középiskolák is az ország legjobbjai közé tartoznak: egy másik lista

1

A budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium, a makói József Attila Gimnázium, a mátészalkai Budai Nagy Antal Szakgimnázium, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium - többek között ezek a középiskolák szerepelnek azon a listán, amelyet az Oktatási Hivatal állított össze a kiemelkedő pedagógiai teljesítményű intézményekről. Ezekben az iskolákban az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztik diákjaik képességeit – mindegy, milyen családi hátterük van és milyenek voltak a korábbi eredményeik.

„Nem szervezünk írásbeli és szóbeli vizsgát, nem gyötörjük a gyerekeket újabb és újabb felvételi fordulókkal, csak az általános iskolai jegyeik alapján rangsoroljuk a hozzánk jelentkezőket. A kilencedikesek azonban a tanév elején kitöltenek egy tesztet, hogy pontos képet kapjunk a képességeikről, arról, hogy milyen területeken van szükségük jelentősebb fejlesztésre, mik az erősségeik” – mondja Edényi László, a X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója. A matematikai-logikai és a szövegértési kompetencia mellett tesztelik a gyerekek memóriáját és figyelemkoncentrációját, képi információk alapján a logikai gondolkodást, az eredményeket pedig alaposan kielemzik. „A tanáraink így megtudják, hogy a kilencedikesek milyen területen teljesítenek gyengén, mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni. A nagyon jó teljesítményt nyújtó diákokkal az iskolapszichológus beszélget el, a szülők segítségével igyekszünk a tehetségeket olyan irányba terelni, hogy sokat kihozhassanak magukból” – magyarázza az 531 diákot oktató négyosztályos gimnáziumról, ahol a tizedikesek a tanév elején (vagyis jó néhány hónappal a „hivatalos”, országos kompetenciamérés előtt) egy kompetenciamérő próbatesztet töltenek ki, hogy a tantestület lássa, hol van szükség további fejlesztésre, „a tanárainktól pedig azt kértük, hogy az órákon a mindennapokból vett, életszerű feladatokat oldjanak meg a gyerekekkel”.

Forrás: Túry Gergely
hirdetés
hirdetés

Úgy tűnik, bevált a néhány éve kidolgozott „mér-fejleszt” módszer, a Zrínyi egyike ugyanis azoknak a középiskoláknak, amelyet az Oktatási Hivatal idén is a kiemelkedő teljesítményű iskolák közé sorolt. A hivatal 2015 óta közli azoknak az intézményeknek a listáját, ahol a kompetenciamérés eredményei alapján az átlagosnál nagyobb a pedagógiai munka fejlesztő, illetve hátránykiegyenlítő hatása - a legfrissebb ilyen listát március közepén hozták nyilvánosságra. Azon számos olyan középiskola szerepel, amely a hagyományos szempontok, például a továbbtanulási és érettségi eredmények, a nyelvvizsgát szerző diákok száma alapján összeállított rangsorokra nem kerül fel, de pedagógiai munkája kiemelkedő: a X. kerületi gimnázium mellett ilyen például az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola, a debreceni Kós Károly Szakgimnázium, a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium, de olyan középiskolákat is lehet találni a listán, amelyek hátrányos helyzetű térségben működnek sikeresen, ilyen például a Nyitott Ajtó Baptista Oktatási Központ edelényi tagintézménye vagy az encsi Váci Mihály Gimnázium és Szakgimnázium.

Ezek közül egyik sem – a szó klasszikus értelmében – elitiskola. Az Oktatási Hivatal listáján szereplő intézmények zömében – akárcsak a kőbányai gimnáziumban – nem tartanak írásbeli és szóbeli felvételit, az általános iskolai jegyek alapján kerülnek be az induló évfolyamokba a diákok, így a tanulók kompetenciái, a tudásuk, a motiváltságuk és a családi hátterük sokszínű. Egy ilyen iskolában más feladatokkal néz szembe a tantestület, mint az elitgimnáziumokban, ahol a kiemelkedő versenyeredmények, a hírnév, a népszerű tagozatok miatt többszörös a túljelentkezés, az írásbeli és a szóbeli felvételin a legjobb teljesítményű, rendszerint jó családi hátterű diákok kerülhetnek be az induló osztályokba, ezért a hangsúly – érthető módon – a tehetséggondozáson van.

Az Oktatási Hivatal listája és a középiskolai rangsorok között persze van átfedés, több gimnázium a HVG rangsorában is szerepel, ilyen például a debreceni Ady Endre Gimnázium, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium vagy éppen a győri Révai Miklós Gimnázium, az Oktatási Hivatal megfogalmazása szerint ezek a középiskolák "kiválóan építenek diákjaik biztos családi hátterére, és eredményesen gondozzák a rájuk bízott tehetségeket". 

Itt a HVG 2018-as középiskolai rangsora: a száz legjobb gimnázium

A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, az Eötvös József Gimnázium, valamint az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezeti a HVG 2018-as középiskolai rangsorát. Ezen a héten jelenik meg a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról.

„Tétje van a hovaszületésnek”

Miért fontos a társadalom szempontból, hogy egy tantestület pedagógiai munkája mennyire hatékony? Számtalan felmérés, így a sokat emlegetett PISA-kutatások is rámutattak arra, hogy Magyarországon nagyon erős az összefüggés a diákok társadalmi státusza és iskolai teljesítménye között, olyannyira, hogy egy tanuló családi háttere alapján viszonylag kicsi hibaszázalékkal meg lehet jósolni, eljut-e az érettségiig, szerez-e szakmát vagy éppen diplomát, ahogy a szomorú összefüggésről szóló egyik tanulmány fogalmazott: „tétje van a hovaszületésnek”. Ugyancsak erős az összefüggés a tanulók előzetes tudása és a várható teljesítménye között, vagyis aki már nyolcadikos korában sem brillírozott a kompetenciamérésen, valószínűleg tizedikesként sem fog, hiába telik el a két teszt megírása között két év.

Azokban a középiskolákban, ahol sokféle tanulmányi teljesítményű, sokféle családi hátterű diák tanul, a tantestület munkáját a tehetséges és jobb anyagi hátterű diákok fejlesztése mellett elsősorban azzal lehet mérni, hogy hová juttatják el a korábban gyenge eredményeket szerző vagy hátrányos helyzetű tanulókat – jobb eredményeket érnek-e a tanítványaikkal, mint az a korábbi eredmények és a szociális háttér alapján várható lenne, ezzel hozzásegítik-e őket a társadalmi mobilitáshoz. Edényi László azt mondja, mivel ők sem tartanak felvételit, náluk is jelentős különbségek vannak a diákok teljesítménye között, ennek ellenére alacsony a lemorzsolódási és a bukási arány, többek között felzárkóztató foglalkozásokat szerveznek, „ha egy tanuló bejutott hozzánk, igyekszünk is őt megtartani”.

És mi a helyzet a többi készséggel?

A X. kerületi gimnázium tantestülete a projektmódszert is használja. „Az egyik évben például a mozgás volt a téma, a kilencedikesek ebben a témában különböző feladatokat kapnak, amelyek nem egy-egy tantárgyhoz kötődnek, komplex projekteket kell létrehozniuk” – mondja az igazgató, aki szerint egyértelmű, hogy a diákok később a munkahelyükön nagyon jól hasznosítják majd a projektszemléletet. De nem ez az egyetlen cél, olyan programokat is szerveznek, amelyek a szociális kompetenciákat és a diákok előadókészségét is fejlesztik, nemrég például egy – a mások elfogadására, a kirekesztés elleni fellépésre rávilágító – Anne Frank-kiállítást nyitottak meg az iskolában, a tárlatvezetők pedig maguk a diákok.

Hogyan állnak össze a listák?

Honnan lehet tudni, hogy egy diáknak milyenek voltak a korábbi eredményei, és milyen a szociokulturális helyzete? A kompetenciamérésen nemcsak az derül ki, hogy egy diák hány pontosra tudja kitölteni a matematikai vagy a szövegértési feladatsort. Egy tanuló adott évi eredményét össze lehet hasonlítani a két évvel korábbi átlagpontszámával, így meg lehet nézni, hogy például egy tizedikes kompetenciái mennyit fejlődtek nyolcadikos kora óta. A diákok szüleikkel együtt kitölthetik a szociokulturális hátterükre vonatkozó kérdőívet is – ebben például olyan kérdések szerepelnek, hogy kapnak-e a szülők rendszeres gyermekvédelmi támogatást, mi a legmagasabb iskolai végzettségük, van-e állandó munkahelyük –, amely lehetővé teszi a családi helyzet és a teszten szerzett pontszám közötti összefüggések vizsgálatát.

A következő táblázatokban azok a középiskolák szerepelnek, amelyek a 10. évfolyamos kompetenciamérés eredményei alapján kiemelkedő hátránykiegyenlítő hatással rendelkeznek a szövegértés vagy a matematika területén, illetve azok, amelyek az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztik a diákok képességeit.

Szövegértés - fejlesztés

A teljes lista az Oktatási Hivatal oldalán található, itt azokat a középiskolákat soroltuk fel, amelyek a fejlesztés terén az elmúlt öt évben legalább kétszer megfeleltek ennek a feltételnek.

Intézmény Az elmúlt öt évben hányszor teljesítette ezt a feltételt
Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium (Budapest) 3
Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola (Esztergom) 2
Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium 2
Budapest XIV. Kerületi Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 2
Budapest XVII. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium 2
Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma 2
Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2
Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola (Csorna) 2
Debreceni SZC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma 2
Eötvös József Gimnázium és Kollégium (Tata) 2
Gomba Levente Gimnázium (Putnok) 2
Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium 2
Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium 2
Kecskeméti SzC Virágh Gedeon Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3
Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium (Debrecen) 3
Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény) 3
Makói József Attila Gimnázium 2
Mátészalkai SZC Budai Nagy Antal Szakgimnáziuma 2
Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma 2
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziuma 2
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium 2
Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium 3
Szombathelyi Szolgáltatási SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 3
Zsigmondy Vilmos Gimnázium, Informatikai és Egészségügyi Szakgimnázium 2

Matematika - fejlesztés

Intézmény Az elmúlt öt évben hányszor teljesítette ezt a feltételt
Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 3
Budapesti Gazdasági SZC Pesterzsébeti Közgazdasági Szakgimnáziuma 3
Budapesti Komplex SZC Pogány Frigyes Szakgimnáziuma 2
Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma 3
Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3
Dombrádi Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 4
Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 2
Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet 4
FM DASzK, Szakképző Iskola - Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma 2
Gomba Levente Gimnázium (Putnok) 2
Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium 3
Kalocsai Szent István Gimnázium 2
Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma 3
Kecskeméti SZC Virágh Gedeon Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 4
Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola (Sümeg) 4
Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium (Debrecen) 4
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium 2
Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium (Budapest) 3
Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola (Pomáz) 2
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium (Békéscsaba) 2
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium 2
Szombathelyi Műszaki SZC Rázsó Imre Szakgimnáziuma és  Szakközépiskolája 2
Tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium 2

Szövegértés - hátránykiegyenlítés

A hátránykiegyenlítésben kiemelkedő középiskolák listáján jóval több oktatási intézmény szerepel - a szövegértési eredmények alapján összeállított listán 200, a matematikai eredményekén 193, a két lista között természetesen nagy az átfedés, de vannak olyan gimnáziumok, szakgimnáziumok és szakközépiskolák, amelyek csak az egyik összesítésben kaptak helyet.

Az intézmények nagy száma miatt a következő két listán csak azok a középiskolák szerepelnek, amelyek az elmúlt öt évben legalább négyszer megfeleltek ennek a követelménynek, a teljes listát az Oktatási Hivatal oldalán lehet megnézni.

Intézmény Az elmúlt öt évben hányszor teljesítette ezt a feltételt
A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium - Alsószentmárton 4
Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 5
Batsányi János Gimnázium és Kollégium (Tapolca) 5
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium 5
Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium 4
Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma 5
Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium 5
Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 5
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola (Nagykáta) 4
Debreceni Ady Endre Gimnázium 4
Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma 4
Dr. Mező Ferenc Gimnázium (Nagykanizsa) 4
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium 5
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium (Paks) 5
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 4
Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium 4
Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium (Kapuvár) 4
Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc) 5
Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola (Pécs) 4
Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium 4
Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 5
Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma 5
Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma 5
Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája 5
Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium 5
Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium 5
Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 4
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakgimnázium (Kiskunhalas) 5
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium (Kőszeg) 5
Kalocsai Szent István Gimnázium 5
Karinthy Frigyes Gimnázium (Budapest) 4
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium (Győr) 5
Kecskeméti Bolyai János Gimnázium 5
Kecskeméti Katona József Gimnázium 4
Kecskeméti SzC Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma 5
Kecskeméti SzC Virágh Gedeon Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 4
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziuma 5
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 5
Makói József Attila Gimnázium 5
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium 4
Mátészalkai SZC Budai Nagy Antal Szakgimnáziuma 5
Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 5
Mikszáth Kálmán Líceum Fő úti Telephelye (Pásztó) 4
Miskolci Herman Ottó Gimnázium 5
Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma 4
Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium 4
Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (Eger) 5
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 4
Nyíregyházi SZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma 4
Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium 5
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 4
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium 5
Pécsi Leőwey Klára Gimnázium 4
Pécsi SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziuma 4
Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda 4
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium (Győr) 5
Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium 5
Soproni Széchenyi István Gimnázium 5
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium (Kazincbarcika) 4
Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (Hajdúböszörmény) 4
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 5
Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziuma 5
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 5
Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 4
Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma 4
Szolnoki Szolgáltatási SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája 4
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 4
Szombathelyi Szolgáltatási SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 5
Tatabányai Árpád Gimnázium 4
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium (Székesfehérvár) 5
Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen) 4
Varga Katalin Gimnázium (Szolnok) 4
Veszprémi SZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 5
VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium 4
Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium 5
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 5

Matematika - hátránykiegyenlítés

Intézmény Az elmúlt öt évben hányszor teljesítette ezt a feltételt
A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium - Alsószentmárton 4
Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 5
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma 4
Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium 5
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5
Békéscsabai SZC Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma 5
Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma 5
Berettyóújfalui SZC Közgazdasági Szakgimnázium 5
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium 5
Budapesti Műszaki SZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma 4
Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma 5
Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 4
Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium 5
Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 5
Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma 5
Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma 4
Dombrádi Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 5
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium 5
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (Budapest) 4
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium (Paks) 5
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 5
Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium 4
FM DASzK, Szakképző Iskola - Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma 5
FM DASzK, Szakképző Iskola - Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4
Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc) 5
Győri Műszaki SZC Hild József Építőipari Szakgimnáziuma 5
Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 5
Győri Műszaki SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 5
Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma 5
Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma 5
Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium 4
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakgimnázium (Kiskunhalas) 5
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium (Kőszeg) 5
Kalocsai Szent István Gimnázium 5
Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma 5
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 5
Karinthy Frigyes Gimnázium (Budapest) 5
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium (Győr) 4
Kecskeméti Bolyai János Gimnázium 5
Kecskeméti Katona József Gimnázium 5
Kecskeméti SzC Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma 5
Kecskeméti SzC Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája  5
Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 5
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 5
Lovassy László Gimnázium (Veszprém) 4
Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 4
Miskolci Herman Ottó Gimnázium 5
Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma 4
Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4
Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 5
Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma 4
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium 5
Pécsi SZC Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziuma 5
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium (Győr) 5
Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium 4
Soproni Széchenyi István Gimnázium 4
Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (Hajdúböszörmény) 5
Szegedi Deák Ferenc Gimnázium 5
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 5
Szegedi SZC Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 5
Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziuma 4
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 5
Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 4
Szolnoki Műszaki SZC Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziuma 5
Szolnoki Műszaki SZC Pálfy- Vízügyi Szakgimnáziuma 5
Szombathelyi Műszaki SZC Gépipari és Informatikai  Szakgimnáziuma 4
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 5
Szombathelyi Szolgáltatási SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 5
Tatabányai Árpád Gimnázium 4
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium (Székesfehérvár) 5
Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen) 4
Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium 4
Varga Katalin Gimnázium (Szolnok) 4
Veszprémi SZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 5
VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium 4
Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium 5
Zalaegerszegi SZC Csány László Szakgimnáziuma 5
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 5

Itt a lista: ezek lehetnek az ország legjobb általános iskolái

Több tízezer szülő áll komoly döntés előtt, április közepén tartják az általános iskolák a beiratkozást. De vajon milyen szempontokat érdemes figyelembe venni választás előtt, ha valaki nem a körzetes iskolába küldené a gyermekét? Mit árul el egy általános iskoláról a kompetenciamérés eredménye?

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (1)

Akkor most mi van azokkal, akik a közoktatást temetik/temették eddig? Némi ellentmondás!

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X