Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Megvan, mikor vezetik be a kilencosztályos általános iskolát

1

A keddi köznevelési kerekasztal témája lesz a kilencedik évfolyam beillesztése az oktatási rendszerbe, és most kezdődik erről a szakmai egyeztetés - mondta az oktatásért felelős államtitkár egy más témában hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Forrás: Fülöp Máté

Palkovics László elmondta, a kormány tervei szerint a plusz egy évfolyamot az óvoda és az általános iskola közé illesztenék, tehát az "alapozó szakaszban", mintegy "előképzőként" jelenne az meg, ugyanakkor a szakmai vita erről is fog szólni, hogy hova illesszék be a plusz egy évfolyamot.

hirdetés
hirdetés

Az államtitkár kitért arra, hogy a 9. évfolyam bevezetésének sokféle vetülete van. Ezek között említette a pénzügyi források emelését, a pedagóguslétszám növelését, valamint a pedagógus-továbbképzés számának emelését is.

A 9. évfolyamot a 2019-es tanévtől vezetnék be.

Hatalmas változás jön, kilencéves lesz az általános iskola: özönlenek a kommentek

A lengyelek épp most dobják sutba a kilencosztályos iskola ötletét
hirdetés

Hozzászólások (1)

Az jutott az eszembe, hogy lehet, hogy ez magával hozza a következményt. Miszerint a nyolc osztállyal rendelkező érettségizettek, valamint szakemberek, akiknek akár több szakmájuk is van be kell ülniük az iskolapadba és el kell végezniük az általános iskola kilencedik osztályát. Emlékeimben még elevenen él az édesapám és sok más sorstársának esete. Kiváló szakemberek voltak, középvezetők és a szakmai területeiken magas képzettséggel rendelkeztek. Mikor aztán bevezették a nyolc általános iskolát az Ő hat osztályuk kevésnek bizonyult.Holott, többeknek köztük édesapámnak is a korabeli felsőfokú szakmai végzettsége is megvolt. Megalázták mindannyiukat, mivel új ismereteket nem, viszont gúnyos megjegyzéseket kaptak a tényleg csak hat osztállyal rendelkező értelem, tudás nélküli és információ nélküli emberektől!

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X