Fordulat: veszített Budaörs, több százmilliós bírságtól menekült meg az állam

Miután első fokon, júniusban a magyar állam részben már pert vesztett Budaörs önkormányzatával szemben a települési iskolák átvételével kapcsolatos szolidaritási hozzájárulás ügyében, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla az államnak adott igazat - írja a Napi.hu.

Forrás: MTI / Honéczy Barnabás

A lap azt írja, a pert Budaörs önkormányzata indította, mert nem akarta fizetni az igazságtalannak tartott szolidaritási hozzájárulást. Miután az állam teljesen átvette az iskolák fenntartását, ennek a költségeire hivatkozva pénzt szed be egyes önkormányzatoktól. Éves szinten az egész országból nagyjából 21 milliárd forint bevételt vártak, és a 30 ezres Budaörstől akarták begyűjteni ennek az összegnek körülbelül 10 százalékát, 2,1 milliárd forintot.

hirdetés
hirdetés

A település költségvetésének ez a 15 százaléka, Wittinghoff Tamás, a budaörsi polgármester azt is kifogásolta, hogy a befizetésükből nem újították fel az iskolát.

A júniusban meghozott részítélet azt mondta ki, 765 millió forint jár vissza a városvezetésnek, valamint azt, hogy szolidaritási hozzájárulás címén csak annyi vonható el az önkormányzattól, mint amennyi állami támogatást kap kötelező feladatai elvégzéséhez.

Szerdán viszont másod fokon a Fővárosi Ítélőtábla - a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint precedens értékűen - az államnak adott igazat, a testület kimondta: teljes egészében jogszerűen járt el a költségvetés a szolidaritási hozzájárulás bevezetésével. A szabályozással tehát semmiféle kár nem keletkezett az érintett önkormányzatoknál a tárca szerint.

Hiába államosítják az iskolákat, az önkormányzatok fizetnek

Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez. Most már totális lesz az államosítás, de a ceh legalább egy részét az önkormányzatoktól szedik el.

hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X