Nem mentek iskolába a tornaszentandrási diákok

Nem jutottak el az iskolába pénteken a Borsod megyei Tornaszentandrásról a gyerekek, akik egyébként a környező települések oktatási intézményeibe - Bódvaszilasra, Szögligetre - járnak, ugyanis a Bódva elöntötte a faluból kivezető utat.

  • Eduline

A kétszáz méteres vízátfolyáson csak a magasabb falugondnoki autóval tudnak áthajtani. A vízállás jelentősen nem emelkedett péntekre virradóra, de az útviszonyok sokkal rosszabbak, mint egy nappal korábban, a hideg miatt ugyanis a víz a "széleken" lefagy, és nagyon csúszik - mondta Krajnyák Dénes tornaszentandrási független polgármester.

Hozzátette: most már veszélyes az áthajtás a vízátfolyáson, emiatt komoly problémát jelent a községben a ki- és a bejutás. Péntek reggel azokat, akiknek sürgős dolguk volt, illetve akik munkába mentek, átvitték. Volt egy sürgős eset is: reggel mentővel kellett volna elszállítani egy beteget, de a mentősök sem tudtak "átkelni" a Bódva áradatán, így a falugondnoki autóval oldották meg a szállítást.

MTI 

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.