Az Obama-lányoknak tilos a tévézés

Hétköznapokon nem nézhetnek tévét Barack Obama amerikai elnök lányai - derült ki egy interjúból, amelyet a politikus az Essence magazinnak adott.

  • Eduline

"A lányok hét közben nem néznek televíziót, és pont" - szögezte le az elnök a lapnak nyilatkozva. Obama olyan szabályként említette a tévétilalmat, mint amely segíti a gyerekeket abban, hogy jobb jegyeket kapjanak az iskolában.

Elmondta, hogy a 11 éves Sashának és a 8 éves Malianak az iskolából hazaérkezve elsőként a leckének kell nekilátnia. Ha nem készülnek el a vacsoráig, vagyis este fél 7-ig, akkor utána is folytatják. Tanulás után még olvashatnak, lámpaoltás pedig a nagyobbik leányzónak este 9-kor, a kisebbiknek fél 9-kor van.

"Kétségtelen, hogy Michelle és én különleges helyzetben vagyunk, és több segítségünk van, mint sok más szülőnek. Ez világos. De vannak olyan dolgok, amelyeket minden szülő megtehet a helyzetére való tekintet nélkül. Ezek közé tartozik, hogy kikapcsolják a tévét" - fogalmazott az elnök, aki szerint lányai már kiskorukban megtanulták, hogy az iskola az első.

 

Sasha és Malia már négyéves koruk óta maguk állítják be az ébresztőórát - részletezte a további feladatokat Obama. Elárulta, hogy a kislányok minden nap maguk ágyaznak be, és egyedül készülődnek az iskolába, persze feleségével ellenőrzik őket.

Barack Obama a tévé mellőzés mellett még egy jó tanáccsal szolgált a szülőtársaknak, mégpedig azzal, hogy ajánlatos kapcsolatot tartani a gyerekek tanáraival.

mti
Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu