Engedjétek meg, hogy pár szót még írjak magamról. Masszív lustaságom ellenére borzalmasan sok minden érdekel, csak sajnos mind egyszerre, és ezért nincs egy terület, amire jobban rákoncentrálnék. Tudok angolul (azaz eléggé tudok), németül, tudok gitározni, zongorázni, karatéztam hét évet, belefolytam a filmművészetbe, filmesztétikába meg elemzésbe meg ilyesmikbe, és talán a leglényegesebb, hogy összeolvastam mindenfélét, az irodalom és a tudomány N+1 területéről.

De témánk a vizsgaidőszak, térjünk vissza az egyetemre.
 
A matekvizsga, jelentem megvolt tegnap, és ki-vá-ló lett, annak ellenére, hogy bevetettem a tökéletesre csiszolt halogatás-technikámat.
 
A "Matematika alapok" tárgy a Corvinuson most betölti az ügyeletes mumus, rém szerepét; szépen rostálja az embereket. Első félévben ott volt még mellette szívatásnak a mikroökonómia, ha jól emlékszem, talán a második mikro vizsgánál esett meg az, hogy a résztvevők 80 százaléka megbukott, ezért utólag módosítottak a ponthatárokon (de a módosítás kizárólag arra a vizsgaidőpontra vonatkozott!). Mikró ebben  a félévben már nincs, de matek még van, és nem úgy tűnik, hogy az emberek már belerázódtak.
 
A Bologna által hozott legkifogásolhatóbb újítás nálunk a matematika kasztrálása. Három évből lett másfél év, az óraszám pedig nevetségesen kevés: heti egy előadás és kéthetente egy (!) szeminárium. Az anyag részletességén ugyan csökkentettek némileg, viszont nagyjából ugyanazokat a témákat öleli fel. A „zanzásítás” olyan szintű, hogy első félévben szinte semmi esélye nem volt annak, aki nem emelt matekos volt középiskolában. Én emeltes voltam, át is mentem elsőre, kettessel, és az már nekem épp megfelelt.
 
A zanzásítással messze a legnagyobb bajom, hogy szinte senki nem fogja rendesen megtanulni és megérteni a matematikát.  Matek nélkül nem lenne semmi, se civilizáció, se tévé, se internet, se Toy-Toy vécé. A matematika valamilyen szinten szükséges ahhoz, hogy az emberben kifejlődjön a képesség az önmagától való elvonatkoztatásra, absztrahálásra. Hogy legyen valamiféle bizalmatlanság az agy és az érzékszervek által súgott első reakcióval szemben. Ha nem is konkrét matematikai tudásnak, de a matek mélyebb megértéséhez szükséges háttértudásnak, gondolkodásmódnak mindenki nagyon nagy hasznát venné az életben - szerintem. De így, ahogy most a BCE Gazdálkodástudományi karon a matekot oktatják, semmi esély arra, hogy aki ezeket a skilleket a középiskolában nem sajátította el, az most el fogja. A tanár fölírja a képleteket, erőlködik egy kicsit, hogy legalább egy icipici magyarázatot képes legyen nyújtani abban a kevés időben, de ez nem elég, és ezt a tanár is tudja. Nincs bizonyítás, nincs kifejtés, nincs belátás, csak egy rakás képlet meg néhány feladattípus.
 
Én alapvetően szeretem a matekot, van hozzá érzékem is, el tudom képzelni, hogy a tanult anyag vajon mire lehet jó. Akár hiszitek, akár nem, én effektíve szégyellem magamat, hogy minimális erőfeszítéssel végigszörfözök ezen az ömlesztett matekon. Azzal nyugtatom magamat, hogy eme tanrend mellett nem is lenne túl sok értelme jobban a témára koncentrálni, miközben elég sok egyéb terület van még, amire energiát szánnék. De ez nem valami erős mentség. Megfogadtam magamnak, hogy egyszer még valamikor az életben (mondjuk 110 évesen) úgy meg fogom tanulni a matekot, hogy ihaj! Brutálisan, és akkor majd büszke leszek magamra.
 
Visszatérek kicsit a poszt apropójához, tehát tegnap vizsgáztam, és sajátos attrakciót mutattam be.
 
Mivel évközi pontokból viszonylag sokat szereztem, ezért a vizsgán elég lett volna 3 pontot szereznem a 40-ből, hogy meglegyen a kettes. Ezért nem izgattam magamat igazán, és nem is tanultam valami vehemensen. Gyakorlatilag a vizsga előtti este kezdtem el kiírni a képleteket a jegyzetekből, hogy aztán másnap reggelre memorizáljam őket. Ja és: valószínűség számításról van szó. Tehát szépen írtam ki, azonban közben felbukkant egy ismerős MSN-en, és vele kezdtem el diskurálni, mely diskura éjjel egyig tartott. Utána inkább lefeküdtem aludni. Felkeltem négykor, de még álmos voltam, akaraterőnek pedig híján, ezért visszafeküdtem, aludtam ötig. Ötkor felkeltem, kiírtam a lapomra a maradék képleteket, és elkezdtem őket tanulni, eljutottam kb. a negyedéig, de aztán inkább reggeliztem, zuhanyoztam, utána pedig mentem a buszhoz. A tömegközlekedésen memorizáltam a maradékot. Viszonylag nyugodtan ültem be az előadóba, hiszen nevetségesen kevés pontot kellett szereznem. Ehhez képest majdnem az összes feladatot meg tudtam csinálni. Hurrá!
 
Viszlát, mindenki, talán holnap jelentkezek

Kutta előző bejegyzése