Spáh Dávid neve senki előtt sem ismeretlen, hiszen évekig láthattuk a tévé képernyőjén, a Família Kft.-ben szerepelve. Félreértés ne essék, nem nyelte el a süllyesztő, csupán átállt a kamera túloldalára. Azóta számos magyar film munkálataiban vett részt, de kisfilmjeivel és reklámfilmjeivel már rendezőként is bemutatkozott. Az esélyegyenlőségi kampány keretében készült, autizmussal foglalkozó alkotását az Autizmus Napja alkalmából is bemutatták – többek között erről is beszélgettünk a fiatal, és tehetséges rendezővel.
Mi szerettél volna lenni gyermekkorodban, tipikus: tűzoltó, katona, kukásautós?
Mindhárom. Szerettem volna olyan ember lenni, aki sokat tehet másokért. Ehhez azonban nem voltam elég okos. Aztán filmes lettem és rá kellett jönnöm, hogy ezzel is lehet segíteni az embereken.
Amikor gyerekszínész voltál, hogyan képzelted el magad felnőttként, színésznek?
Amikor gyerekszínész voltam, akkor már tudtam, hogy filmrendező szeretnék lenni. Ma is ezt a vágyamat kergetem.
Milyen tanuló voltál?
Lusta. Matematikából katasztrofális. Magyar, Angol és Történelem. Ezek soha nem jelentettek problémát és ma is megszálottan foglalkozom mindhárommal.
Magántanulóként is lehet annyit tanulni, mint a hagyományos keretek között? Voltak nehézségeid, vagy éppenséggel a szabadság szárnyakat adott?
Ha az ember gyerekként kilép az iskola keretei közül, ráébred, hogy fegyelmezetten, a tanulást munkának tekintve a gimnáziumi tananyag kb. 1 év alatt elsajátítható. Így maradt 3 évem arra, hogy szenvedjek a matekkal, de nem adta meg magát. Szabadságról szó sem volt. Az egyetemen volt az első szabadnapom, aztán már ott sem, mert hamarosan munkába álltam rendezőasszisztensként.
Hogy állsz a felsőoktatás kérdéséhez? Nélkülözhetetlen ma már a diploma?
Ezt tévhitnek tartom, sőt azt gondolom, hogy ez hiedelem rengeteg félművelt, tényleges szakértelem nélküli embert dob a munkapiacra. A középiskolai oktatás hibájának is tartom, hogy a diploma nélkül elsajátítható szakmáknak nincsen becsülete. Pedig ismerek olyan ácsot, aki annyi pénzt keres, amennyit én sohasem fogok.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó rendező legyen: tehetség, jó iskola jó pedagógussal, ahol szorgalommal is megtanulható, vagy az élet „mélyvízbe”?
Ami ebből a szakmából megtanulható, azt csakis gyakorlat útján lehet elsajátítani. Egy tehetséges ember megtanulhat akár egy iskolában is jó forgatókönyvet írni (bár ennek Magyarországon nagy hiányát szenvedjük), de filmet készíteni csak a ranglétrát megmászva lehet megtanulni.
Hogyan kapcsolódik az általad rendezett társadalmi célú hirdetés az Autizmus Világnapjához?
Természetesen a téma az összekötő kapocs, hiszen a MeH által indított esélyegyenlőségi kampány autizmussal foglalkozó darabját rendeztem most meg, és amikor a Mosoly Otthon Alapítvány és az Autisták Országos Szövetsége megkereste a megrendelőt, úgy gondolták, hogy az Autizmus Napjához kapcsolva a szpot üzenete is erőteljesebben érvényesülhet. Ez volt a legnehezebb a kampányban szereplő valamennyi téma közül, ezért arra jutottunk, hogy a filmnek ösztönöznie kell a nézőt: igyekezzen minél többet megtudni a jelenségről, mert csak ez a folyamat vezethet a kellő toleranciához.
Mi adja műveidhez az ihletet: tapasztalat vagy vágy?
A vágy legtöbbször egy filmben szereplő karakter legfontosabb mozgatórugója. Csak a tapasztalat adhat elegendő ösztönzést egy alkotónak, hogy kitartson a műve létrehozásáig.
Egy rendező hogyan képezheti magát tovább?
Minden filmet meg kell nézni és minden ehhez kapcsolódó munkát el kell vállalni. Hosszú az út, amíg valaki egyáltalán elkönyvelheti, hogy filmrendező.
Hogyan látod magad 20 év múlva?
Arról nem merek írni, hogy milyen lesz szerintem 20 év múlva a világ, de az majdnem biztos, hogy fájni fog a derekam. Ha akkoriban még lesz szükség filmekre, akkor én filmeket fogok készíteni.
