Két díjjal tért haza a MÜTF Helyi Bizottsága

A Közgazdász Hallgatók Nemzetközi Szervezete, az AIESEC Helyi Bizottság két oklevéllel tért haza az évzáró nyári közgyűlésről. Az okleveleket minden év végén a nemzeti vezetőség ítéli oda azoknak a Helyi Bizottságoknak, amelyek elmúlt éves teljesítményüknek megfelelően több kompetenciát vizsgálva kiérdemlik az elismerést.

  • Edupress
Ez évben a MÜTF Helyi Bizottságot emelték ki szakmai eredményei, sikerei és stabil növekedése alapján. A hallgatói szervezet fennállása óta először két díjjal térhetett haza a konferenciáról. "Outstanding Leader" oklevelet kapott Szabó Viktória, aki a vizsgált évben a Helyi Bizottság elnöki tisztségét töltötte be a főiskolán. Szakmai és személyes eredményei és sikerei alapján nyerte el a "Kiváló vezetőnek" járó elismerést és a részvételt a szeptemberben tartandó fogadásra, amelyen az AIESEC legnagyobb partnerei és a nemzeti vezetőség vesz részt. Viktória kilenc különböző kompetencia elbírálása után vehette át a díjat az ünnepélyes rendezvényen. "Quality of People Development and Learning" oklevelet kapott a Helyi Bizottság a humán erőforrás területen nyújtott kiemelkedő teljesítménye alapján. Ezt a szakmai elismerést az a szervezeti egység kapja, amelynek a helyi igények felismerésével a legjobban sikerül átültetnie lokális szintre a szervezet nemzetközi, nemzeti emberi erőforrás rendszereit, továbbá a legtöbb szervezett lehetőséget biztosítja a főiskola diákjainak, ahol fejleszthetik magukat és egymást.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.