szerző:
Eduline

Debrecenben 88 ezer, Szegeden 85 ezer, Pécsen 95 ezer, Miskolcon pedig 70 ezer forint körül mozog az albérletek átlagára. Az egyetlen kiút a kollégiumi férőhely lehet, mutatjuk, mennyibe kerülnek a vidéki egyetemek kollégiumai az idén.

©

Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek egy év alatt, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára. Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga 149 ezer forint. Tehát komoly anyagi teher lesz, ha nem kerültök be kollégiumba.

Azt már megnéztük, hogy mennyibe kerülnek a budapesti kollégiumok idén, most a vidéki egyetemek kollégiumi díjaknak jártunk utána.

Szeged

Szegeden a kollégiumi térítési díj mind a karközi, mind a kari kollégiumokban az államilag támogatott hallgatók esetében 10 ezer forint körüli, a költségtérítéses diákok esetében 10-16 ezer forint között van. Ez igen kedvező a fővárosi kollégiumokhoz képest, ahol akár 35 ezer forintot is fizethet egy költségtérítéses egyetemista.

Debrecen

A Debreceni Egyetem kollégiumai között a legolcsóbb 12 ezer forint, míg a legdrágább 36 ezer forintba kerül, ez utóbbi azonban egyágyas férőhelyeket jelent. Az átlagos díj 13 ezer és 14 ezer között mozog a városban.

Győr

A Széchenyi István Egyetem kollégiumai között a legolcsóbb 13 ezer forintba kerül, ez azonban nem Győrben, hanem Mosonmagyaróváron található. A győri kollégiumok átlagosan 16-20 ezer forintba kerülnek egy hónapra.

Itt vannak a 2018-as árak: mennyit kell fizetni egy budapesti kollégiumi helyért?

Budapesten tíz százalékkal drágultak az albérletek egy év alatt, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Az egyetlen kiút a kollégiumi férőhely lehet, mutatjuk, mennyibe kerülnek a budapesti kollégiumok az idén. Ahogy korábban megírtuk, Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek egy év alatt, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak.

Pécs

A pécsi kollégiumi díjak kategóriától függően 12-13 ezer forintba vagy 16-18 ezer forintba kerülnek. Az első kategóriás kollégiumok a legolcsóbbak, ezek 12 ezer forintba kerülnek, a negyedik kategóriás kollégiumok ára pedig a legmagasabb, ezekért 18 ezer forintot kell fizetni havonta.

Eger

Az Eszterházy Károly Egyetem kollégiumai 16 ezer, illetve 17 ezer forintba kerülnek, van lehetőség két-, három-, négyágyas szobában is elhelyezésre.

Miskolc

A Miskolci Egyetemen államilag finanszírozott képzésben tanuló diákoknak a kollégiumi díj 11-16 ezer forint között van, önköltséges hallgatók pedig 13-18 ezer, illetve 16-21 ezer forintért lakhatnak kollégiumban.

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki nem kap kollégiumi szobát

Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek éves összevetésben, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára. Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga pedig 149 ezer forint.