szerző:
Eduline

Bár az Eduline-nak több egyetemi és főiskolai vezető is megerősítette, hogy az államtitkársággal szakok megszűnéséről tárgyaltak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint csak szakracionalizálás zajlik, a megbeszéléseken nem kerültek szóba intézményi meghirdetési kérdések.

©

Ahogy azt az Eduline ma egyetemi forrásokra hivatkozva megírta, a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság megbeszélést folytat a felsőoktatási intézmények vezetőivel, mely során áttekintették a szakkínálatot is és több szak megszűnéséről is szó volt. Az egyetemi és főiskolai vezetők lapunknak egybehangzóan azt nyilatkozták, több társadalomtudományi- és bölcsészszak került szóba, melyeken nem csak az államilag támogatott férőhelyek szűnnének meg, hanem még önköltséges módon sem lehetne jelentkezni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma most közölte álláspontját az Eduline-nal, levelükben ez áll: „A tárca a Magyar Rektori Konferencia illetékes szakbizottságaival folytat egyeztetéseket a felsőoktatási szakok racionalizálásáról. A megbeszéléseken nem kerültek szóba intézményi meghirdetési kérdések, vagyis sem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, sem egyetlen más intézmény neve nem hangzott el. Az egyes szakokon igénybe vehető ösztöndíjas helyek száma pedig semmiféle összefüggésben nincs a képzési szerkezet átalakítását célzó egyeztetésekkel, így minden ezzel kapcsolatos híresztelés pusztán hangulatkeltés”.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!