A hét hírei: az egyetemek feldarabolásától az új helyesírásig

Beszámoltunk az egyetemek átalakításáról szóló államtitkári javaslatról, megnéztük, hogyan kell mostantól helyesen írni. Spórolási tippeket adtunk a hallgatóknak, és összegyűjtöttük, mi változik az idén a felsőoktatásban. A hét hírei és cikkei.

  • Eduline
Az általános és középiskolákban már elkezdődött a tanév, és az egyetemeken, főiskolákon is hamarosan ''becsöngetnek''
Shutterstock

Elveszik a Corvinustól a budai karokat

Palkovics László felsőoktatási államtitkár kedden jelentette be azt az államtitkári javaslatot, amely alapján többek között a Budapesti Corvinus Egyetem budai karai a Szent István Egyetemhez kerülnének, a Nyugat-magyarországi Egyetem több kara pedig önállósodna. Az intézmények szenátusai még szavazhatnak a javaslatról, a végső döntést azonban az emberi erőforrások minisztere hozza majd meg. Itt térképen nézhetitek meg az összes változást.

A Szent István Egyetemnek tetszene a változás, a Corvinusnak nem. A diákok, tanárok tüntethetnek is.

Arról, hogy mi változott a felsőoktatásban szeptembertől, itt találjátok cikkünket.

Elkezdődött a tanév

Kedden 1 millió 200 ezer diák számára kezdődött el az új tanév. A részleteket itt találjátok, arról pedig, hogy mit mondott Balog Zoltán a nemzeti tanévnyitón, itt olvashattok.

Így spóroljatok egyetemistaként

Étkezés, telefon, közlekedés - tíz olyan trükköt gyűjtöttünk össze, amelyekkel akár havi több tízezer forinttal kevesebből is kijöhettek. Cikkünket itt találjátok.

Mostantól így kell helyesen írni

Csütörtökön mutatták be a magyar helyesírási szabályzat 12. kiadását. Az ésszerű ezentúl észszerű, a Mariannal pedig Mariann-nal. Két évig ugyanakkor hivatalosan még az is helyesen ír, aki a korábbi szabályokat követi. A változásokról itt olvashattok részletesen.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.