szerző:
Eduline

100-150 képet készített a gyanúsított az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának gólyatáborában történt nemi erőszakról, hogy később ezekkel zsarolhassa áldozatát - írja az Index több névtelen forrásra hivatkozva.

Az ELTE vezetőinek sajtótájékoztatója csütörtökön
©

A portál szerint a rendőrség birtokában lévő memóriakártyán a verés, a fojtogatás és az orális szex is rögzítve van - a gyanúsított a fotókkal az áldozatot akarta zsarolni azért, hogy később ismételjék meg az aktust.

Az Index a rendőrséget is megkereste a képekkel kapcsolatban, a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság azonban csak annyit válaszolt, hogy a Fonyódi Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, egyéb információt azonban a nyomozás érdekei miatt nem áll módjukban közölni.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, péntek éjszaka megerőszakoltak egy elsőéves lányt az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának (TÓK) fonyódligeti gólyatáborában. A gyanúsított egy 38 éves budapesti férfi, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van. A férfi fotósként dolgozott a gólyatáborban, és az ELTE bölcsészkarának informatikus-könyvtáros szakos hallgatója. Korábban két hasonló ügye is volt, amelyekért összesen öt évet töltött börtönben: a Blikk információi szerint 1996-ban saját évfolyamtársát erőszakolta meg.

Az egyetem két hallgatói önkormányzat működését felfüggesztette - a jogi kar gólyatáborában ugyanis nemi erőszakra buzdító rigmusokat skandáltak. Csütörtöki sajtótájékoztatójukon az egyetem vezetői elmondták: ha bebizonyosodik, hogy a szervezők tudtak a nemi erőszakkal gyanúsított férfi korábbi ügyeiről, akár el is bocsáthatják őket az intézményből. 

Hozzátették: csak olyan gólyatáborokat szerveznek a következő években, amelyeken a szakmai programok a hangsúlyosak, a tervezett programokról pedig részletes leírást is be kell majd benyújtani az intézmény vezetőinek. Egyelőre még tárgyalnak arról, hogy a kari hallgatói önkormányzatok a jövőben is részt vehetnek-e a gólyatáborok szervezésében. Kezdeményezték azt is, hogy az egyetemi-főiskolai felvételihez az erkölcsi bizonyítványt kelljen benyújtani.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke közleményében azt írta: az eset kirívó és példátlan, ugyanakkor számos, példaértékűen szervezett gólyatábor zajlik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!