Kormányzati támogatás nélkül csődbe mehet a Testnevelési Egyetem?

Jelentős kormányzati támogatás nélkül csődbe megy a Semmelweis Egyetemből kiváló Testnevelési Egyetem, a sportért felelős államtitkárság asztalára ugyanakkor már letettek egy tizenhétmilliárd forintos fejlesztési koncepciót, amiről egyeztetés zajlik - erről Rodák Zsolt, a jelenleg még karként működő intézmény dékánja beszélt a Magyar Nemzetnek.

  • MTI
Stiller Ákos

Az átalakítás a Sportkórház néhány épületének és funkciójának átvételéről, új sportcsarnok és tornaterem építéséről, és az infrastruktúra felújításáról szól. 

Radák Zsolt a lap csütörtöki számában hangsúlyozta: amellett, hogy jobban szeretnék szolgálni az élsportot, a tudományos munkához szükséges feltételeket is jelentősen javítani kell.

Elmondta azt is, hogy nem szeretné megpályázni az önállósodó egyetem rektori posztját. Hozzátette: Mocsai Lajos, a férfi-kézilabdaválogatott kapitányának neve vetődött fel lehetséges jelöltként, de a végső szót a szenátus mondja ki.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.