szerző:
Eduline

A 2019/2020-as tanévtől az amerikai akkreditációjú mester- és doktori programjainak új hallgatói már a CEU bécsi kampuszán tanulnak majd – jelentette be a Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriuma. A már korábban beiratkozott diákok Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat. Arról, hogy a CEU oktatói és dolgozói hol végzik majd munkájukat, a CEU közösségével folytatott konzultáció során döntenek majd.

©

„A kuratórium 2018. december elsejével hagyta jóvá a költözést. A döntés oka az, hogy a magyar kormány eddig nem írt alá olyan nemzetközi egyezményt, amely lehetővé tenné, hogy a CEU New Yorkban akkreditált amerikai intézményként szabadon működhessen Budapesten” – olvasható az egyetem közleményében.

„Minden szükséges lépést megtettünk, hogy megfeleljünk a lex CEU-nak. Számos alkalommal jeleztük, hogy nyitottak vagyunk minden olyan megoldásra, amely garantálja intézményünk integritását és tanszabadságát. Addig vártunk, amíg lehetséges volt” - mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. „Felelőtlenek lennénk, ha nem készültünk volna fel a CEU hosszútávú működésének biztosítására. Sajnálatos módon a magyar kormányzat elzárkózása attól, hogy egy számunkra is elfogadható megoldást kínáljon, erre a döntésre kényszerített minket” – tette hozzá.

Az egyetem szerint a magyar kormányzat tovább szűkítette a tanszabadságot, törölte a társadalmi nemek tanulmánya szakot, és büntetőadók kilátásba helyezésével korlátozta a migrációval kapcsolatos kutatásokat. Hozzátették azt is: a kormány 2017 áprilisa óta jogi bizonytalanságban tartja az intézményt.

„Nem adjuk a CEU-t" - tüntetéseket szerveznek az egyetem elé

A CEU Bécsbe költözésével kapcsolatban több szervezet is tiltakozást tervez. Ahogy már megírtuk, ha egy hónap alatt nincs kormányaláírás, jövő szeptember 1-től minden amerikai akkreditálású képzés Bécsbe költözik - jelentette be a CEU-n Michael Ignatieff rektor. Erre reagálva a Momentum is tüntetést hirdetett péntekre (október 26-a) az egyetem elé, „Nem adjuk a CEU-t" címmel, az esemény 18 ótától kezdődik a a Nádor utca 9-nél.

„18 hónapig védelmeztük a jogunkat ahhoz, hogy amerikai diplomákat adó intézményként Budapesten maradjunk, de nem sikerült olyan garanciákat kapnunk a magyar kormányzattól, amelyek biztosítanák tanszabadságunkat” - mondta Ignatieff, hozzátéve: a lehető legtöbb kutatási és oktatási tevékenységet Budapesten tartanak majd.

Hozzáteszik: a lex CEU benyújtása óta az egyetem azon dolgozott, hogy olyan megoldást találjon, amely biztosítja az intézmény tanszabadságát. New York állam sikeres tárgyalások során olyan megállapodástervezetet véglegesített Magyarországgal, amely lehetővé tenné, hogy a CEU megőrizze amerikai akkreditációját. A CEU teljes mértékben megfelel a magyar kormányzat által meghatározott feltételeknek.

Nem fogják aláírni a megállapodást

„A CEU oktatási programokat indított partnerintézményével, a Bard College-dzsal. A megállapodástervezet értelmében a magyar hatóságok megvizsgálták ezeket a programokat, New York Állam Oktatási Hivatala pedig megerősítette a magyar hatóságok részére, hogy a CEU New York államban végzett oktatási tevékenysége tökéletesen megfelel a megállapodástervezet feltételeinek” – írják a közleményben, kiemelve: ennek ellenére a magyar hatóságok jelezték, hogy nem fogják aláírni a New York állammal kötendő megállapodást.

„Minden erőfeszítés, amely megoldást keresett arra, hogy a CEU amerikai diplomákat kiadó intézményként Budapesten működhessen, meghiúsult” – szögezik le.

„A CEU-t örömmel fogadja mind Bécs városa, mind Ausztria kormánya. Ezért őszintén hálásak vagyunk” - mondta Leon Botstein, a CEU kuratóriumának elnöke. „A költözés azt is jelenti, hogy visszatérünk a CEU eredeti, több kampuszt is magába foglaló tervéhez” – mondta Botstein, aki azóta vesz részt az intézmény életében, amióta az egyetem ötlete felmerült 1990-ben.