Kicsit másképp néz ki az ország egyik legnagyobb egyeteme

Új szobrot kapott a főépület előtti tér.

  • Eduline
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Gróf Tisza István néhai miniszterelnök szobra a Debrecen Egyetem épülete előtt, amit tegnap avattak fel.

Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását 1927. október 17-én avatták fel a debreceni klinika előtt. A szobrot 1945-ben egyetemi hallgatók ledöntötték, 2000 októberében újraavatták, de nem az eredeti helyén.

A helyi hallgatói önkormányzat idén tavasszal kezdeményezte, hogy a szobor a restaurálás után újra eredeti helyére, az egyetemi főépület elé kerülhessen.

Hozzászólások

Szinte megszűnik az egyetemi élet, akár heti 40 órát dolgoznak a nappali szakos hallgatók

A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.