Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Eddig közel 8300-an léptek be a Diplomamentő programba, de csak körülbelül 400 embernek sikerült nyelvvizsgát tennie – írta a Pénzcentrum. A képzés ingyenes, annak azonban, aki önhibájából nem fejezi be vagy nem tudja határidőre letenni a nyelvvizsgát, fizetnie kell.

Tavaly indult a Diplomamentő program, melynek kertében megfelelő nyelvtudással ingyenes nyelvtanfolyam segítségével szerezhető meg a nyelvvizsga. Egyelőre majdnem 400-an mentettek - mondta el a Pénzcentrum érdeklődésére Pákozdi Szabolcs, a Diplomamentő programért felelős Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója.
A tavalyi év tapasztalatai alapján idén már csak 240, illetve 360 órás tanfolyamra lehet jelentkezni. Tavaly kisebb óraszámmal is indultak tanfolyamok, de az előzetes nyelvtudásszintekhez nem volt elegendő a meghirdetett óraszám. Minden, amit a Diplomamentő programról tudni kell, itt megtalálható.
A képzés teljes költségét az OFA állja. Ha regisztrált álláskeresők vagytok, akkor az első nyelvvizsgátok díját is. Legkésőbb 2016. december 31-ig kell a nyelvvizsgát letenni azoknak, akik a márciustól induló képzéseken vesznek részt. A regisztrált álláskereső a képzés helye és a lakhelye között 90 százalékos utazási kedvezményt vehet igénybe helyközi utazási támogatásként. Nem árt tudni, hogy aki nem fejezi be a képzést önhibájából, annak ki kell azt fizetnie az OFA-nak. Ha pedig végigcsinálja a tanfolyamot, de nem tudja letenni a nyelvvizsgát, annak a képzés díjának a felét kell visszafizetnie.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.