Először indokolta meg a kormány, miért nem írják alá a CEU-s megállapodást

Először indokolta a kormány, hogy miért nem írja alá New York állammal azt a megállapodást, ami lehetővé tenné a CEU budapesti működését.

  • Eduline
MTI / Kovács Tamás

A 444 azt írja, Szijjártó Péter külügyminiszter brüsszeli sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva mondta azt, hogy a magyarországi működéshez az Egyesült Államokban is felsőoktatási tevékenységgel kell rendelkezni, "ezt egyelőre mi, a magunk részéről bizonyítottnak nem látjuk."

A CEU a Bard College-dzsal együttműködésben indított oklevelet adó képzést az egyenlőtlenségek kutatására, a képzés első évfolyama 2018-ban végzett. „New York Állam Oktatási Hivatala megerősítette, hogy a CEU a képzéssel teljesíti azt a feltételt, amely előírja, hogy az egyetem végezzen oktatási tevékenységet New York államban” – írta az egyetem egy korábbi közleményben.

Szijjártó hozzátette: "nem tudok arról, hogy előkészületben lenne olyan felhatalmazás, amely azért születne számomra, hogy egy újabb (felsőoktatási együttműködési) megállapodást írjak alá."

CEU: New York állam oktatási hivatala szerint teljesítettük a feltételeket

New York állam oktatási hivatala megerősítette, hogy a CEU teljesíti azt a feltételt, amely előírja, hogy az egyetem végezzen oktatási tevékenységet az államban - reagált kedd este a CEU a Magyar Idők cikkére. A lap arról írt, hogy a CEU és amerikai partnere, a Bard College közötti, tavaly aláírt együttműködésnek nincs valódi tartalma.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.