A felsőoktatási dolgozók elítélik a Corvinuson zajló átalakítás módját

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) közleményben kifogásolta a Budapesti Corvinus Egyetemen nemrég megszavazott átalakítások mikéntjét.

  • Csik Veronika

Az egyetem vezetése a nyári szünetig hátralévő rövid időszakban akarja megvalósítani (a karok 2019 őszén történt megszüntetése után) az egyetem akadémiai, intézeti szervezetének teljes átstrukturálását - írja az FDSZ friss közleményében. Ahogy nemrég megírtuk, a Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa rábólintott az egyetem belső szerkezetének teljes átalakítására. A tervek szerint gyakorlatilag darabjaira szednék, majd újra összeraknák az egyetem intézeteit, amelyeknek vezetői pályázatait egyébként már ki is írták.

A "lerohanásszerű végrehajtás" mellett szerintük elfogadhatatlan az is, hogy az átalakítás előkészítése az érintett oktatói-kutatói közösségek bevonása nélkül történt, nem előzték meg nyilvános fórumok, szakmai viták sem. Továbbá egy pusztán vázlatos (14 diából álló) tervezet alapján zajlik.

Kiemelik azt is, hogy a jelenlegi törvények szerint az egyetemi autonómiának az akadémiai szabadság feltételeinek biztosítására szolgáló összetevői - így a szervezetalakítás - felett a fenntartó alapítvány rendelkezik. Így meghatározó szerepet játszik az alapítványi modell.

Az FDSZ elítéli a Corvinus átszervezésének módját. Szolidaritását fejezi ki az egyetem polgáraival - emelik ki, hozzátéve, hogy felhívják a felsőoktatás döntéshozóit, felelős előkészítést követően, az érintettek bevonásával járjanak el a változtatások során, és ismételten figyelmeztetnek az alapítványi modellben az egyetemi autonómiát fenyegető veszélyekre.

 

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.