Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Öt magyarországi egyetem került fel az Academic Ranking of World Universities (ARWU) legfrissebb listájára. Az első helyen idén holtversenyben az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem áll.
Az ELTE-t az 601-700., a Szegedi Tudományegyetemet a 601-700., a Semmelweis Egyetemet 701-800. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet a 801-900., a Debreceni Egyetemet pedig a 901-1000. kategóriába sorolták az ARWU-rangsor készítői.
Az Academic Ranking of World Universities (ARWU) rangsort 2003-ban kezdett publikálni a sanghaji Jiao Tong Egyetem. A felmérést 2009 óta egy független szervezet, a ShanghaiRanking készíti.
A lista összeállításánál közel háromezer felsőoktatási intézmény tudományos munkáját vizsgálták meg a szakértők, majd közzéteszik a világ legjobb 1000 egyetemének listáját. A rangsor készítői hat indikátor alapján értékelték az intézményeket, többek között figyelembe vették az oktatók, kutatók és az egykori hallgatók szakmai elismertségét (Nobel- és Fields-díjasok száma), a publikációs teljesítményt, a tudományos munkák idézettségét és az egy főre vetített akadémiai teljesítményt.
Kik a világ legjobbjai?
A Harvard 18 éve áll az első helyen, majd szintén változatlan pozícióban a Stanford (2.) és Cambridge (3.) szerepel. A negyedik idén a Massachusetts Institute of Technology azaz az MIT lett, ötödik a Berkeley, hatodik a Princeton, hetedik az Oxford, nyolcdaik a Columbia University, kilencedik a California Institute of Technology és a top10-es lista végén 2021-ben a University of Chicago áll.
Az első európai egyetem a Paris-Saclay University a 13. helyen végzett. Az ETH Zurich pedig idén a 21. lett.
A térség egyetemei közül a University of Vienna 151-200. lett, az osztrák orvosi egyetem és az innsbrucki pedig 201-300. lett. A horvát egyetemek közül három került a listára, ebből a legjobb a University of Zagreb 600-701. hellyel. A lengyel egyetemek közül a Jagelló Egyetem lett a legjobb (401-500.), a csehek pedig a prágai Károly Egyetemmel 201-300. helyen végeztek. A román egyetemek közül kettő került fel a listára, ezek közül a Babeș-Bolyai University lett a jobb, 801-900. hellyel.
A rangsorkészítők azonban nemcsak egyetemeket, hanem szakterületeket is külön vizsgálnak, az idei szakterületi listán is remekül szerepeltek a magyar egyetemek, erről itt írtunk bővebben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.