Az SZFE-sek nem kaptak hivatalos tájékoztatást a "költözésről", folytatódik a tanárok sztrájkja

Vidnyánszky Attila korábban azt mondta, február 1-jétől új helyszíneken fog folytatódni az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A hallgatók azt állítják, ők erről sem a jogszerűtlenül megbízott vezetéstől, sem az illegitim fenntartótól nem kaptak hivatalos tájékoztatást.

  • Eduline/MTI

Múlt héten a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke az InfoRádiónak megerősítette, hogy február 1-jétől új épületekben folytatódik az oktatás. Akkor azt is hozzátette, már meg is kezdődtek a felújítási és egyéb munkálatok, de további részleteket egyelőre nem árult el.

Az SZFE-s hallgatók kommunikációs munkacsoportja az üggyel kapcsolatban az Indexnek azt nyilatkozta, ők minderről semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptak se a jogszerűtlenül megbízott vezetéstől, sem az illegitim fenntartótól. Hozzátették, ha feloldják a korlátozásokat, akkor az oktatásuk -, ami most digitálisan folyik - újra fizikailag fog folyni, remélhetőleg ugyanazokban az épületekben, ahol eddig. 

Ahogy azt a hallgatók már korábban is kiemelték, a járványügyi szigorítások ellenére nem adták fel az ellenállást, online - az óráik mellett - továbbra is fejlesztik a projektjeiket, fórumoznak és munkacsoportokban dolgoznak, ahogy az eddigi hónapokban. "Ezt a szellemiséget nemcsak az otthonainkba tudjuk magunkkal vinni, hanem bárhová, ahova mennünk kell" - tették hozzá.

A diákok abban is reménykednek, hogy februárig az Oktatási Hivatal is el fogja ismerni az első félévüket, állításuk szerint ugyanis végig zajlott az oktatás, minden tanóra és kurzus meg volt tartva. Azt is szeretnék, ha addigra az Innovációs és Technológiai Minisztérium, amely az alapító jogokat gyakorolja az alapítvány felett, visszahívná a kuratóriumot, és a törvényt pedig módosítanák, ezzel visszaállítva az egyetemi autonómiát. Ha mindez nem történne meg, akkor úgy fogják folytatni a tanulást és az ellenállást, ahogy eddig.

Mindeközben az egyetem dolgozói is folytatják a sztrájkot, a Fővárosi Törvényszék a múlt héten ugyanis megállapította, hogy követeléseik jogszerűek. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú határozatában viszont új eljárásra utasította a Fővárosi Törvényszéket eljárásjogi okok miatt.

A csütörtöki online sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a törvényszék az új eljárást lefolytatta és a sztrájkolóknak adott igazat, ezért a sztrájkot folytatják. Mint ismertették, az elsőfokú bíróság megvizsgálta az október 1-jén kezdődött rendes sztrájkot, megállapította, hogy volt gazdasági és szociális cél, így jogszerűen sztrájkolhatnak a dolgozók. Kiemelték, úgy sztrájkolnak, hogy közben vigyáznak arra, nehogy emiatt kárt szenvedjenek a hallgatók.

Azt is hozzátették: a sztrájkbizottság ötven napja hiába kéri, hogy kezdődjenek meg a tárgyalások a jogszerű követeléseikről, ezért csütörtökön ismét küldtek egy felszólító levelet a fenntartónak és a munkáltatónak, hogy kezdje meg a tárgyalásokat az SZFE sztrájkbizottságával.

Újabb bírósági ítélet született az SZFE-ügy kapcsán

A Színház- és Filmművészeti Egyetem kommunikációs vezetője megnyerte a sajtóhelyreigazítási pert az Origóval szemben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.