"Harmadik figyelmeztetés" - több ezren álltak be az SZFE élőláncába

Háromkor indult az SZFE mai megmozdulása, az egyetem Vas utcai épületétől egészen a Parlamentig álltak az élőláncban.

  • Eduline

Miután felszólalt az egyetem hallgatói képviselete és felsorolták a követeléseiket. Upor László, felmondási idejét töltő rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes felolvasta a rektori utasítást és hivatalosan is megerősítette az egyetem körül kialakult helyzet megvitatása és elemzése miatt egy héttel később kezdődne a tanév.

Délután háromkor pedig elindult a Magna Carta Universitatis, ami kézről kézre adva ér el a Parlamentig. Ez a dokumentum lényegében arról szól, hogyan képzelik el az egyetem jövőjéről szóló párbeszédet.

Miután a tekersz végig ér a láncon a Kossuth téren is, felolvassák a benne foglaltakat. A hivatalos esemény azonban ezt követően véget ér.

Túry Gergely
Túry Gergely

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.