Angliában már felmerült: lehetséges, hogy korlátozni kell majd az egyetemi hallgatók számát

A hallgatói toborzást, vagyis az egyetemi felvételizők számát is befolyásolhatja a jelenleg kialakult helyzet Angliában.

  • Eduline

A brit egyetemeken - bár még döntés nem született róla - egyre indokoltabbá vált a hallgatók számának ellenőrzése. Minderre annak érdekében van szükség, hogy az intézmények továbbra is működhessenek, valamint, hogy a frissen felvételizők helye is biztosított legyen. Ez azonban a jövőben komolyabb korlátozásokkal is járhat - írta meg a BBC.

Egy tanulmány szerint kifejezetten radikális lépésekre van szükség az egyetemi felvételikkel kapcsolatban. A jövőben nagyobb pénzügyi biztonságot jelentene például, ha a hallgatók aránya a mostanihoz képest nem változna jelentősen.

Ez azt jelenti, hogy bizonyos intézményekben korlátozni kéne az egyetemi helyek bővítését, ugyanis félő, hogy lesznek olyanok, akik több férőhelyet kínálnak majd, mint amennyit valóban finanszírozni, oktatni tudnak, ezzel pedig a diákok fognak pórul járni. Valamint szabályozások nélkül a tanulók választási lehetőségei is korlátozódnának - írják.

Nyilván jelenlegi a helyzet kialakulásához az is hozzájárult, hogy Nagy-Britanniában két hete bejelentették, nem tartják meg az idei érettségiket, szintfelmérőket. A diákok idén a tanáraik értékelésére vannak bízva, a jegyeiket is ilyen formában kapják majd. Ez befolyásolja a felvételi rendszert is. Valamint azzal is számolniuk kell a brit egyetemeknek, hogy valószínűleg csökkenni fog a tengerentúli, külföldi hallgatók száma is, ami szintén befolyásolhatja a felsőoktatási intézmények működési kapacitását.

Térkép az iskolabezárásokról: egyetlen sziget van, ahol biztosan nyitva vannak a sulik

Az alap-, közép- és felsőfokú intézmények széleskörű bezárását indította el a koronavírus, jelenleg több mint 100 országban hoztak ilyen intézkedéseket. Magyarország március 16-tól vezette be a tantermen kívüli digitális oktatás rendszerét. De hol hozták még meg ezt a döntést?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.