Bezárnak az egyetemek, mit jelent ez a gyakorlatban?

Tegnap bezártak az egyetemek Magyarországon. De mit jelent ez a gyakorlatban?

  • Eduline

Ahogy arról mi is beszámoltunk, bezárnak az egyetemek a koronavírus miatt és csak távoktatás lesz a hallgatóknak. Az új intézkedés a többi iskolát egyelőre nem érinti, ugyanis Gulyás Gergely szerint a fiatalok nincsenek veszélyeztetett korosztályban. Az iskolák bezárása pedig akár a teljes tanév megismétlését eredményezhetné.

Az ELTE rektora 2020. március 12–13. napokra a hallgatók számára rektori szünetet rendel el. Valamennyi hallgatót távolmaradási kötelezettség terhel 2020. március 12-től visszavonásig. A tavaszi szünetet pedig előrehozták: a tanév rendjében meghatározott időtartamot megváltoztatva 2020. március 16–22. között lesz. Az ELTE egésze 2020. március 23-tól az ellenkező rendelkezésig távolléti oktatásra áll át.

Az egyetem társadalomtudományi karán már el is rendelték a távoktatást: 2020. március 16-án és 17-én tesztelik majd. "Minden tanórát távolléti oktatásban kell megtartani a meglévő oktatást támogató felületek (Coospace, Canvas, MeetStreet, Moodle) vagy a Microsoft Office 'Teams' alkalmazás használatával, amiről a kurzus hallgatóit Neptun üzenetben tájékoztatni kell" - áll a közleményben. A kar szerint a hallgatók az oktatói utasításokban meghatározottak szerint kötelesek teljesíteni tanulmányi kötelezettségeiket, beleértve ebbe az oktatást támogató alkalmazások telepítését és az oktatást támogató felületek aktív használatát.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is rendkívüli rektori tanítási szünet rendeltek el 2020. március 12-re és 13-ra. A 2020. március 16-20. közötti időszak pedig itt is tavaszi szünet lesz.  Corvinnuson os bejelentették, országosan egységesen a jövő héten, március 16-tól 20-ig előrehozott tavaszi szünet lesz.

A Pécsi Tudományegyetemen 2020. március 12-13-14-re rektori szünetet rendeltek el, további rendelkezésig felkérik a hallgatókat, hogy lehetőség szerint ne látogassák az egyetem épületeit. Ez a kérés azonban a dolgozókra további intézkedésig nem vonatkozik. Az diákokat minderről levélben is tájékoztják majd. Debreceni Egyetemen is március 12-13-án oktatási szünet, március 16-20. között előrehozott tavaszi szünet lesz.

Bezárnak az egyetemek - csak távoktatás lesz a koronavírus miatt

Gulyás Gergely bejelentette, vészhelyzetet hirdettek az egész országra.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.