Kihirdették a ponthatárokat a 2026-os felvételin
A Corvinuson több szakon is csökkentek a ponthatárok, de még mindig magasak. Megvan, hány pont kellett a BME-re, a BGE-re és az ELTE-re. Mutatjuk azt is, hol nézhetitek meg az összes ponthatárt.
Gulyás Gergely bejelentette, vészhelyzetet hirdettek az egész országra.
Az épületek bezárnak, ennek az oka a sok külföldi hallgató.
Az Operatív Törzs és Kormányinfó összevont sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely elmondta: vészhelyzetet hirdettek az egész országra. Ezzel kapcsolatban a napokban kormányrendeletek jelennek majd meg. A legfontosabb intézkedések: beutazási tilalom mellett, látogatási tilalmat rendeltek el az egyetemeken.
Hozzátette: az iskolákat még nem zárják be, mert a fiatalok nincsenek a veszélyeztetett korosztályban. Illetve azt is kiemelte, az iskolák bezárása akár a teljes tanév megismétlését is maga után vonhatná. Hangsúlyozta: az európai helyzet azonban nem indokolja, hogy az iskolák is bezárjanak, de a kormány folyamatosan figyeli a helyzetet.
Gulyás Gergely kiemelte a közoktatási intézmények bezárásával kapcsolatban: 28 tagállamából eddig 15-en döntöttek úgy, hogy részlegesen vagy teljesen bezárják az iskolákat. A magyar korány "mérlegel".
Ez hány hallgatót érint?
A felsőoktatási intézmények nappali képzésein 203,6 ezer hallgató folytatja tanulmányait - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
Az ELTE társadalomtudományi karán már el is rendelték a távoktatást: 2020. március 16-án és 17-én tesztelik a távoktatást. "Minden tanórát távolléti oktatásban kell megtartani a meglévő oktatást támogató felületek (Coospace, Canvas, MeetStreet, Moodle) vagy a Microsoft Office 'Teams' alkalmazás használatával, amiről a kurzus hallgatóit Neptun üzenetben tájékoztatni kell" - áll a közleményben.
A kar szerint a hallgatók az oktatói utasításokban meghatározottak szerint kötelesek teljesíteni tanulmányi kötelezettségeiket, beleértve ebbe az oktatást támogató alkalmazások telepítését és az oktatást támogató felületek aktív használatát.
Mit tehetnek az iskolák?
Az Eduline által nemrég megkérdezett igazgató arra a kérdésre, mi lesz az érettségire készülő diákokkal, azt mondta: a tanárok eddig is sok tananyagot osztottak meg online a diákokkal Facebook-csoportban vagy drive-on keresztül, így ezzel talán nem lesz baj. Azonban központi rendszer nem létezik arra az esetre, ha iskolai szünetet rendelnének el, illetve az érettségi előtt álló diákoknak gondot jelenthet azoknak a témaköröknek az elsajátítása, amiket korábban még nem vettek. Az igazgató szerint ugyanis az új tananyagokhoz kell a tanári magyarázat.
Mindent le kell mondaniuk az iskoláknak - levelet kaptak a minisztériumtól
Minden iskolában le kell mondani minden iskolai programot, ünnepséget, tábort, erdei iskolát, külföldi utazást, beleértve a Határtalanul, Erasmus, Erasmus + programot - írja Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az intézményeknek küldött levelében.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A Corvinuson több szakon is csökkentek a ponthatárok, de még mindig magasak. Megvan, hány pont kellett a BME-re, a BGE-re és az ELTE-re. Mutatjuk azt is, hol nézhetitek meg az összes ponthatárt.
Kiderült, mely államilag támogatott, nappali alap- és osztatlan képzésekre volt a legnehezebb bekerülni idén. A legtöbb extrém magas ponthatár ebben az évben is az osztatlan tanári szakokon született.
Mutatjuk egyetemenként, szakonként, hogy hova mennyi ponttal lehetett bejutni.
Ezekre a nappali tagozatos állami ösztöndíjas képzésekre egy gyenge hármas érettségivel is be lehetett kerülni állami ösztöndíjas helyre.
Most már hivatalos: ennyi ponttal lehetett bekerülni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem legnépszerűbb alapképzéseire.
A Corvinuson a 2026-os felvételin is több szakon is 450 pont felett volt a ponthatár
Kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így már az is kiderült, hány ponttal lehetett bekerülni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem legnépszerűbb alapképzéseire.
Kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így már az is kiderült, hány ponttal lehetett bekerülni a Budapesti Gazdasági Egyetem legnépszerűbb alapképzéseire.
A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották.