Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Kidolgozott, ellenőrzött és megosztható - ilyen az új (magyar fiatalok által fejlesztett) Cogito nevű oldal, amellyel a jövőben kiküszöbölhető lenne a nem hiteles, és helytelen egyetemi jegyzetekből való tanulás.
"A tudás megosztása jelenleg nem valósul meg máshogy csak úgy, hogy a hallgatók a különböző oldalak és tárhelyek linkjeit megosztják egymással a közösségi médiában" – idézte a hiradu.hu Majtán Mátét, a Cogito ügyvezetőjét az M1 Forint, fillér című műsorából. Szerinte ezek a tartalmak rengeteg hamis állítást tartalmazhatnak, amiből a hallgatók nem tudnak megfelelő minőségben felkészülni a vizsgákra, ez a legnagyobb probléma.
Erre kínál megoldást a Cogito - egy közösségimédia-környezetbe ágyazott dokumentumszerkesztő - amelynek segítségével hiteles forrásból származó jegyzetek kerülhetnek a diákokhoz. A jegyzeteket először a diákok közösen kidolgozzák, majd elküldik azokat a tanárok oldalára, így a tanárok is ellenőrzik az oldalra felkerülő tartalmakat - és ők maguk is megoszthatnak saját szakmai tartalmat.
A végleges tartalmat a fejlesztők is úgy képzelik el, hogy a jegyzeteket gyakorlatilag a közösség szavazza be az oldalra, így megbízható forrást teremtve a vizsgákra készülőknek - írják.
Egyetemi stressz: rengeteg campuson vannak terápiás állatok, nem véletlenül
Egy új tanulmány bizonyította, hogy a terápiás kutyákkal eltöltött idő segíthet csökkenteni a stressz negatív hatásait az egyetemistáknál.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.