Ilyen a világ első virtuális egyeteme: 21 fős osztályok, alacsony tandíj

Legelső évnyitóját tartotta pénteken a világ "leghatártalanabb" egyeteme, a Giordano Bruno Virtuális Egyetem (GBVE), az esemény Budapesten volt.

  • Eduline

Az egyetem mind helyét, mind profilját tekintve tökéletesen mentes a határoktól: az internet segítségével működik, és nagy hangsúlyt helyez a tudományágak közötti átjárhatóságnak. Jellegét tekintve egyelőre kifejezetten humán, de alapítói nem zárják ki, hogy a jövőben természettudományokkal bővül a tantárgylista.

A start igazából jövő tavasszal lesz, a képzés 21 fős "osztályokkal" indul, a szervezők igyekeznek a világ minden tájékáról összeválogatni hallgatókat. A "hivatalos" nyelv az angol és a spanyol. Cél, hogy a diplomát idővel a világon mindenütt elfogadják.

Külön cél, hogy a hallgatók - amennyire csak lehetséges - a világ és világmindenség egészében gondolkodjanak, fokozott felelősséget érezzenek az emberi civilizáció iránt, morálisan, lelki tekintetben is elmélyültebben, gazdagabban kerüljenek ki az "iskolapadból", ötvözzék az ész és lélek lehetőségeit egymás kiegészítésében és erősítésében.

A virtuális egyetem honlapja. Korhatár nincs, némi tandíj lesz

Alsó korhatár - és feltétel - középiskola elvégzése, felső évmaximum nincs. A tandíj még nem ismeretes, de az biztos, hogy szerényebb lesz az - országonként természetesen igen eltérő - "szokásosnál". 

Az évnyitó helyválasztása azért esett Budapestre, mert az egyetem egyik alapítója László Ervin filozófus. Ő a szellemi atyja és elnöke a Budapest Klub Alapítványnak, ez a nemzetközi szervezet pedig szorosan együttműködik a Giordano Bruno Virtuális Egyetemmel.

A "tanévstartnak" és a - mind létezésében, mind működési módjában - vadonatúj egyetem bemutatásának a Budapesti Történeti Múzeum adott otthont. Lázár Ervinen kívül Francisco de Paulo León Olea mexikói zeneszerző, köz- és szépíró, tudományos területen a nemzetközi kapcsolatok szakembere, továbbá Louis W. Goodman amerikai társadalomtudós, a nemzetközi kapcsolatok professzora beszélt.

MTI 

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.