szerző:
Eduline

Tiltakozik a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) az oktatási kormányzat felsőoktatást érintő tervezett megszorításai, az intézmények kényszerintegrációja és megszüntetése ellen - közölte a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten.

Kis Papp László az FDSZ rendkívüli elnökségi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a szakszervezet elnöksége szerint a sajtó útján kiszivárgott, tervezett intézkedések kizárólag rövid távú pénzkivonási szándékok miatt kerültek napirendre, hatástanulmányok és minden előzetes egyeztetés nélkül. Ezért azt követelik, hogy a strukturális átalakításokat előzze meg szakmai elemzés és érdekegyeztetés.
   
Az FDSZ elnöksége ugyanakkor egyetért azzal, hogy az új felsőoktatási törvény megalkotása kapcsán szükség van a felsőoktatási intézmények strukturális átalakítására. Ennek azonban álláspontjuk szerint nem szabad rövid távú, elvonási célokat szolgálnia, sokkal inkább olyan szakmai vizsgálatokat kell végezni, amelyek elsődleges célja a felsőoktatás minőségének javítása, illetve az, hogy munkához jussanak a végzett hallgatók - hangsúlyozta.

©

Kis Papp László elmondta: a felsőfokú szakképzésben és a felnőttképzésben nagyobb arányban kell, hogy részt vegyenek a felsőoktatási intézmények. Magyarországon 1330 helyen van felnőttképzés, e képzéseket javarészt kisebb vállalkozások vezetik, ezen kellene változtatni az egyetemek, főiskolák segítségével - tette hozzá.
   
Arról is beszélt, hogy a meglévő több mint 300 mesterképzés, 120 alapszak és 160 kar vonatkozásában átvilágításra van szükség, felül kell vizsgálni ezek számát a párhuzamos képzések megszüntetése érdekében.
   
A szakszervezeti vezető felhívta a figyelmet arra: az EU-s konvergenciaprogram célul tűzi ki, hogy 2020-ra a 34 éves korosztályban a felsőfokú végzettségűek aránya 40 százalék legyen. Mint hozzátette, ezzel az elvárással szembemegy a Magyarországon tervezett 40 százalékos forráskivonás, amely a hallgatói létszám három éven belüli 40 százalékos csökkentését irányozza elő. Kis Papp László kiemelte: a közeljövőben fokozott lobbitevékenységbe kezdenek a Fidesz politikusai körében, a felsőoktatási intézmények érdekében.
   
Juhász Zsuzsa, az 1500 dolgozót foglalkoztató Budapesti Corvinus Egyetem szakszervezetének vezetője közölte, hogy az intézmény megszüntetéséről szóló hírek nemcsak őket, hanem "a közvéleményt is megrázták". Kiemelte, hogy a "Corvinus jól csengő márkanévvé vált, a minőség szinonimájaként" emlegetik, a legfrissebb felvételi rangsorban a 4. helyen szerepel, és az egyetemnek nemzetközi elismertsége is van.

Tóth Péter, a győri Széchenyi István Egyetem szakszervezeti vezetője - arra utalva, hogy az intézmény az Origo hírportál írása szerint nem szerepel a megmaradó egyetemek listáján - kiemelte: tiltakoznak a tervezett megszüntetés ellen. Hozzáfűzte, hogy 11 ezer hallgatójuk, három karuk van, a régióban a vezető cégekkel példaadó kapcsolatot alakítottak ki, s nincs adósságuk, ami "óriási eredmény".
   
Szenes Ildikó, az Óbudai Egyetem szakszervezetének vezetője közölte: a három főiskola egyesüléséből tavaly létrejött intézménynek 12 ezer hallgatója van, s diplomásai "nagyon keresettek a munkaerőpiacon".

MTI