Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Február 1-jétől Székesfehérvár helyett hivatalosan is Orosházán van a Kodolányi János Főiskola székhelye.

Három éve kezdődtek meg a tárgyalások, a székhelyváltásban - amelyre más felsőoktatási intézmény történetében még nem volt példa - döntő szerepet játszott az, hogy a főiskola tudományos közössége hosszú távon részt vehet a kistérségi területfejlesztésben - mondta Szabó Péter rektor csütörtökön az intézmény új székhelyén tartott sajtótájékoztatón.
Nappali tagozaton ez év őszétől hirdetik meg a képzéseket, háromszáz hallgatóval működhet optimálisan a tagozat. A megfelelő létszám elérése érdekében már most indítanak közös programokat nyolc-tíz helyi középiskolával - mondta a rektor. Mivel a főiskolán nincsenek államilag finanszírozott helyek, a város a legutóbbi képviselő-testületi ülésen megszavazott egy húszmillió forintos ösztöndíjprogramot, emellett 15 évre bérbe adnak az intézménynek egy ingatlant a belvárosban, ahol a nappali tagozatos képzést működtethetik - csatlakozott Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere.
Orosházán indítják el új szakként a közösségszervező képzést, amelyre nagy igény van, ugyanis Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár minapi bejelentése szerint több mint háromezer betöltetlen álláshely van e területen.
Megkapták a szakindítási engedélyt az informatikai képzéshez is, amelyet országosan egyedülálló módon, informatikában jártas vállalatokkal közösen terveznek megvalósítani. Az MTI erre vonatkozó kérdésére Szabó Péter kifejtette: a vállalatok - a főiskola szakembereivel közösen - részt vettek a tananyagfejlesztésben, gyakorlati programok vezetőiként pedig az oktatásban is szerepük lesz. A távolabbi tervek szerint a cégeknél kihelyezett tanszékek is létrejöhetnek. Erre van már példa a főiskola életében, a humánerőforrás-szervezésben jártas Nexxon Zrt.-vel közösen van kihelyezett vállalati tanszékük - jegyezte meg a rektor.
Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta: informatikai területen hatvanezer betöltetlen álláshely van, ám elsődleges céljuk - ezt célozták meg a Calendula Tervben -, hogy a helyi fiataloknak helyben biztosítsanak boldogulási lehetőséget. Épp ezért az a feltételük, hogy az informatikai cégek a hallgatók legalább felét minimum öt évig Orosházán foglalkoztassák.
Békés megye népessége évente négyezer fővel csökken, a népességfogyást meg kell állítani - tette hozzá Simonka. A problémával több önkormányzat is küzd, Békéscsabán a hallgatószám csökkenése miatt is került bajba a Szent István Egyetem által működtetett campus.
Ősszel eldől, megszűnik-e Békéscsabán az egyetemi kar
A Szent István Egyetem (SZIE) egyedül nem tudja megoldani a békéscsabai gazdasági főiskolai képzés fenntartását, a csökkenő hallgatói létszámból adódó problémákat. A megoldásban a békéscsabai önkormányzatnak, a helyi vállalatoknak nagyobb szerepet kell vállalniuk - mondta a SZIE rektora kedden Gyulán.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.