Ilyen támogatást kapnak a munkanélküliek: ingyen lesz az utazás, kedvezményt kap a munkáltató

Tavaly tízezer pályakezdő jutott munkához az 5 milliárd forintos "első munkahely garancia program" segítségével, az idén is hasonló létszámra számít a kormány. De pontosan mivel támogatják a pályakezdőket? A legfontosabb kérdések és válaszok a programról.

  • Eduline
MTI / Szigetváry Zsolt

Kik vehetnek részt a programban?

A 25 évnél fiatalabb pályakezdők, akik még nem találtak maguknak munkahelyet. Kiemelten kezelik azokat, akiknek nincsen semmilyen szakképzettségük, vagy tartós álláskeresők.

Milyen támogatást kaphatok?

Bérköltség-támogatást és az utazási költségeitek megtérítését. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legalább napi 4 órában foglalkoztatott, 25 évnél fiatalabb pályakezdők esetében a munkáltató kérvényezheti, hogy az állam átvállalja a munkabér és a szociális hozzájárulás kifizetését, másrészt az utazási költségeteket is az állam állja. Így az első fél évben egy forintjába sem kerül a cégnek, ha pályakezdőket alkalmaznak.

Ez nekem miért jó?

Tényleges pénzbeli juttatást nem kaptok, a program célja az, hogy ösztönözzék a munkáltatókat a pályakezdők foglalkoztatására.

Mekkora fizetést kaphatok így?

Ne számítsatok több százezer forintra, az állam csak a minimálbér másfélszeresét fizeti ki. Teljes munkaidőben ez havi 152 250 forint, részmunkaidőben pedig a munkaidő szerint számított része, például heti húsz óra esetén a fele.

Ha kocsival járok be, azt is fizetik?

Nem, csak a menetrend szerint közlekedő vonat vagy busz havi bérlete számít, amelyet a lakó- és a munkahelyetek közötti szakaszra vesztek.

Mi történik a fél év lejárta után?

A munkáltatónak továbbfoglalkoztatási kötelezettsége van, tehát a 6 hónap lejárta után legalább 3 hónapig foglalkoztatniuk kell titeket. Úgy tűnik, ezt nem is bánják a cégek: ezt a kitételt csak tavaly tették bele a programba, mégis háromezerrel nőtt az így foglalkoztatott pályakezdők száma.

Tavaly is részt vettem ebben, újrázhatok?

Nem, aki egy korábbi szakaszban megkapta a támogatást, az nem igényelheti újra. Ilyen támogatást kapnak a munkanélküli pályakezdők: itt a teljes lista.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.