Jó hír a szülőknek: OKJ-s képzésen tanulók után megkaphatják a családi pótlékot

Míg az egyetemisták és főiskolások után nem jár családi pótlék, addig az érettségi után OKJ-s képzést kezdők szülei megkaphatják a támogatást.

  • Eduline
Shutterstock

Az énpénzem.hu azt írja, ha közoktatási intézményben tanul a diák, akkor jár utána a családi pótlék annak a tanévnek a végéig, amelyben betölti a 20. életévét. Ha elmúlt 20 éves, akkor ugyanaz a helyzet, mint ha egyetemen tanulna tovább, vagyis nem jár a családi pótlék, de a gyermekszámba (eltartottként) beleszámíthat, ha kéri a szülő.

Például, ha valakinek három gyermeke van, 12, 19 és 22 évesek, és a két idősebb OKJ-s képzésen tanul, akkor a legkisebb és a 19 éves után jár a családi pótlék, a 22 éves után már nem, de a háromgyerekeseknek gyermekenként járó 16 ezer forintos családi pótlékot kérvényezhetik gyerekenként, így 32 ezer forintot kaphat a család. (A kétgyerekeseknek járó összesen 26600 forint helyett.) 

Jár családi pótlék és adókedvezmény az egyetemisták után?

A családi pótlékról és a családi adókedvezményről is lemondhatnak a szülők, ha gyermekük egyetemen tanul tovább. Ha van testvére is, aki után jár a családi pótlék, akkor figyelembe lehet venni az egyetemistát is az adókedvezmény és a családi pótlék kiszámításakor.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.