A magyar tanulóra fele annyi jut, mint az OECD-átlag

A magasabb szintű oktatás egyenlő azzal, hogy mennyit költ egy ország egy tanulójára – ez egy nem túl bonyolult képlet az OECD-től, szinte közhelyszerű megállapítás, az adatokat nézve azonban egyáltalán nem ennek fényében jár el Magyarország.

Hazánkról nem is találtunk hízelgő adatokat az OECD legújabb jelentésében. Magyarország egyike volt azon kevés országoknak, akik a nemzetközi trendekkel ellentétben 2000 és 2012 között évről-évre kevesebbet költöttek egyetlen, oktatásban részt vevő főre.

A felmérés legutóbb a 2012-es adatokból készített összegzést, és ebből az derül ki, hogy Magyarország az oktatás minden szintjén messze elmarad az OECD átlagától. Szinte csak nem európai országokat előzünk meg, az EU-ból kizárólag Lettország végzett mögöttünk.

A gazdasági válság kitörése (2008) és 2012 között Magyarországon esett legnagyobb mértékben az egy főre jutó oktatási kiadások mértéke az OECD országait tekintve. Ez a közoktatásra és a felsőoktatásra ugyanúgy igaz.

Egyetlen beszédes szám: hazánk a vizsgált időszakban átlagosan 5564 dollárt költött egy ember iskoláztatására, míg az OECD-országok átlaga ennek közel duplája, 10 220 dollár.

Nem nálunk csökkent legjobban az oktatásra költött pénz, de azért az "ezüst" a miénk

Akkor is a hátsó traktusban kell keresni az országot, ha az összes oktatási kiadást viszonyítjuk a GDP-hez. 2012-ben Magyarország 4,1 százalékát költötte oktatásra a bruttó hazai termékének. E tekintetben legrosszabbul Indonézia szerepel, de ott sem ment az arány 3,5% alá. Új-Zélandon, Kolumbiában vagy Dél-Koreában már a 7% a mérce, de az USA-ban, Izraelben és Észak-Európában is hasonló mértékben költenek GDP-arányosan a szektorban. Az OECD-átlag 5,3%, amitől nagyon messze vagyunk.

2010 és 2012 között a OECD-felmérés szerint Portugália után Magyarországon csökkent legnagyobb mértékben az oktatásra szánt kiadások összege.

Míg az oktatásra fordított pénz mértékét lehet azzal magyarázni, hogy csökken a diákok száma az oktatásban, az egy főre vetített összegekről készült kimutatás egyértelműen jelzi, ha arányaiban több pénzt vonnak ki a területről, mint amennyi a létszámcsökkenés miatt indokolt lenne. Ráadásul az oktatási ráfordítások nagy hányadát az oktatók fizetése teszi ki, így leghatékonyabban a bérköltségeken „spórolhat” a kormányzat.

A magyar tanárok a legszegényebbek

Az életpályamodellel mindenképp nőnek a tanári bérek, így a következő adatfelvételnél ennek már látszódnia kell, azonban ez egyrészt nem minden tanár számára elérhető (csak sikeres portfólió és vizsga után lehet „szintet lépni”), illetve fokozatos a béremelkedés, így látványos javulás aligha várható.

A tanárok bére itthon nem áll jól, bőven az OECD átlaga alatt található a hasonló végzettséget igénylő szakmákhoz képest. Átlagosan 78 százalékát keresik a tanárok a hasonló végzettségűek bérének a fejlett országokban, itthon ez 48 és 62 százalék közt mozog. Erről bővebben itt írtunk.

A konkrét fizetéseket nem annyira érdemes összehasonlítani, de azért beszédes, hogy egy luxemburgi tanár hétszer akkora kezdőfizetést kap, mint magyarországi társa. Míg itthon körülbelül 10 ezer dollár az évi kezdőbér a pályán, a gazdasági fejlettség tekintetében hozzánk közelebb lévő Lengyelországban 15 ezer, Észtországban 13 ezer, Szlovákiában 11 ezer. A szlovák tanárok tiltakozásáról itt írtunk.

A béremelések sem fognak javítanak a helyzeten

A tanárok béremelése várhatóan 150 milliárd forintot fog felemészteni. Ez csak akkor állítaná meg az oktatásra jutó pénz mennyiségének csökkenését, ha egyetlen év alatt öntenék a szférára. A felsőoktatásban is jön béremelés, de ez sem dobja meg sokkal a kiadásokat, mivel az érintettek létszáma elenyésző a pedagógusokhoz képest, így több év alatt is csak 15 milliárdot emészt fel.

Az oktatásra költött állami pénzek 70 százaléka a közoktatásra megy el, így az ehhez kapcsolódó változások – tanárok bére, osztályok megszüntetése, szakképzők tananyagának csökkentése – nagyban hatnak az összképre. Így sok javulás továbbra sem várható.