Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Nettó 123-247 ezer forint - ennyit keresnek átlagosan a gazdasági szakon végzett pályakezdők, és két és fél-hat hónap alatt találnak állást. Íme, a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatai.

A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Karán végzettek átlagosan nettó 246,4 ezer forintot visznek haza havonta, és 2,79 hónap alatt találnak állást. A Közgazdaságtudományi Kar volt hallgatói nettó 243,77 ezer forintot keresnek, és 3,95 hónap alatt tudtak elhelyezkedni. A Gazdaságtudományi Karon két százalék volt a pályaelhagyók, 5,8 százalék pedig a felsőfokú végzettséget nem igénylő munkakörben dolgozók aránya. A Közgazdaságtudományi Karon az arány 5,6, illetve 2,5 százalék.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaságtudományi Karán tanulók 247,69 ezer forintos kezdő bérre számíthatnak, és 4,23 hónap alatt találhatnak állást. A volt hallgatók 13,6 százaléka más szakterületen, 14,8 százalékuk pedig olyan munkakörben tudott elhelyezkedni, amelyhez nem kell felsőfokú végzettség. A budapesti egyetemek fizetési adatait itt, a vidékiekét pedig itt nézhetitek meg. Milyen diplomával lehet a legjobban keresni? Részletes összefoglalónkat itt olvashatjátok.
| Mit mutatnak az adatok? |
| A diplomás-pályakövetési rendszerben az egyetemek, főiskolák azt mérik fel, mennyit keresnek, milyen gyorsan találnak munkát, diplomát igénylő munkakörben helyezkednek-e el a pályakezdők. A 2013-as adatok a 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben végzett hallgatókra vonatkoznak (a rendszerben egyelőre azoknak az intézményeknek az adatait lehet elérni, amelyekben a válaszadási arány meghaladta a tíz százalékot). |
Átlagosan 182,98 ezer forintot keresnek a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karának volt hallgatói, és 3,36 hónap alatt tudtak elhelyezkedni. A pályaelhagyók aránya 4,8 százalék, a felsőfokú végzettséget nem igénylő munkát végzőké pedig nyolc százalék volt.
Az egri Eszterházy Károly Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának friss diplomásai havonta átlagosan nettó 146,78 ezer forintot vittek haza, és 5,85 hónap alatt szereztek munkát. Más szakterületen a hallgatók 9,2 százaléka, felsőfokú végzettséget nem igénylő munkakörben pedig minden negyedik pályakezdő helyezkedett el.
A Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatói nettó 131,81 ezer forintos kezdő fizetésre számíthatnak: a felmérésben részt vevő friss diplomások 4,65 hónap alatt találtak állást. Más szakterületen a pályakezdők 12,6 százaléka, míg nem diplomás munkakörben 20,8 százalékuk helyezkedett el.
A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának friss diplomásai nettó 174,52 ezer forintot vittek haza havonta, és 4,1 hónap alatt tudtak elhelyezkedni. A karon végzettek 6,2 százaléka hagyta el a pályát, és 17,5 százalékuk végzett felsőfokú végzettséget nem igénylő munkát.
Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karáról kikerülő friss diplomások havonta nettó 230,25 ezer forintot keresnek, és 4,91 hónap alatt kaptak munkát. A pályaelhagyók aránya 10,3 százalék, a felsőfokú végzettséget nem igénylő munkakörben elhelyezkedőké pedig 14,4 százalék volt.
A veszprémi Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának volt hallgatói havonta átlagosan nettó 123,5 ezer forintot vittek haza, és 3,71 hónap alatt találtak állást. Más szakterületen a friss diplomások 13,9 százaléka, nem diplomás munkakörben pedig 26,2 százalékuk helyezkedett el.
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végzettek nettó 196,95 ezer forintot kerestek havonta, és három és fél hónap alatt tudtak elhelyezkedni. Más szakterületen a volt hallgatók 5,9 százaléka, felsőfokú végzettséget nem igénylő munkakörben pedig 15,6 százalékuk dolgozik.
Havonta nettó 159,29 ezer forintot vittek haza a győri Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karáról kikerülő friss diplomások, és 4,3 hónap alatt találtak állást. A pályaelhagyók aránya 11,4 százalék, a nem diplomás munkakörben elhelyezkedőké pedig 15,6 százalék.
A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának hallgatói havi nettó 189,63 ezer forintos bérre számíthatnak: álláskeresésre átlagosan 3,61 szántak a volt diákok. Más szakterületen a pályakezdők 11,8 százaléka, olyan munkakörben pedig, amely nem igényel felsőfokú végzettséget, a friss diplomások 19,4 százaléka dolgozik
A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán végzettek havonta átlagosan nettó 175,4 ezer forintot kerestek, és 3,35 hónap alatt tudtak elhelyezkedni. A pályaelhagyók aránya 9,3 százalék, felsőfokú végzettséget nem igénylő állást pedig a volt hallgatók 10,9 százaléka végez.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.